Omaha

Ez az a város, amiről senki nem hallott még, vagy aki igen, az is azt mondta, ott bizony semmi nincs. Én pedig az egész út elejétől fogva tudtam, hogy egyszer csak eljön a pillanat, amikor Omahaba repülök.

A program úgy épül fel, hogy egy adott ponton háromfelé oszlik a csapat, és mindenki az érdeklődésének megfelelő helyre megy. Minket nem nagyon kérdeztek, de azt hiszem, egyikünk sem Omahat választotta volna, miközben a többiek Salt Lake City-ben és Seattle-ben vannak. Mulatott is ötünkön mindenki, mi voltunk a csapat szerencsétlenei, akik mennek a nagyon hideg Nebraska államba, ahol ugyebár semmi nincs.

Azt kell mondjam, kellemes csalódás ez a hely. Nagynak nem nagy, 400 000 lakosa van, és tényleg nagggyyyyon hideg van. Viszont rengeteg nemzetközi vállalatnak itt van a székhelye, a kereskedelmi kamara szerint azért, mert híresen etikus üzleti környezetről van szó. Ide valósi, és itt is lakik Warren Buffet, aki a világ leggazdagabb embere. Normális, szolid ház, semmi hivalkodás. A szerénység egyébként az egész városra jellemző, mindenki, akinek sok pénze van, igyekszik valahogy befektetni a közösségbe, hogy minél kellemessebb hely legyen a város. Ennek megfelelően tele vannak művészeti központokkal, sportlétesítményekkel, éttermekkel, zenekarokkal. Az egész mentalitás meglehetősen furcsa számunkra.

Kaneko japán kerámiaművész, Omahában él

Itt van a Gallup Organization is, folyóra néző kiváló irodaházzal. Ők az örök optimisták, a pozitív pszichológia tanait alkalmazva az ember erősségeire koncentrálva adnak szervezetfejlesztési tanácsokat és persze, készítik az egész világra kiterjedő közvéleménykutatásokat. Finanszírozási alapelveik nagyon hasonlítanak a mienkhez: ha valakinek érdeke fűződik egy kutatáshoz, nem támogathatja, mert veszélyben az eredmények objektivitása.

Sok tartalmas megbeszélésünk volt üzletemberekkel, kutatókkal, egyetemi tanárokkal üzleti etikáról, illetve hogy annak hiánya milyen veszélyekkel járhat. Mindezt a bőrünkön is tapasztaljuk, a pénzügyi és gazdasági válság óta. Omahát a válság nem annyira érinti, a Gallup most vesz majd fel 200 embert, a kereskedelmi kamara sem retteg, hogy a tagjai csődbe mennének. Szerencséjüket nem isteni kegynek, hanem az üzleti közösség magas etikai sztenderdjeinek tudják be.

A programnak az is része, hogy egy adott este egy amerikai család vendégül lát minket, ezt hívják úgy: "home hospitality". A családot érdeklik a külföldiek (lesz miből meríteniük, Bassirou Szenegálból, Stacy Barbados-ról, Srdjan Boszniából, Rafat Palesztinából és én), ezért szívesen látnak minket holnap este vacsorára. Ma pedig nagyon hideg volt, nem volt kedvünk kimozdulni, viszont a szállás apartmanos, így nálam volt a home hospitality, borsóleves és a Berna-féle almás pulyka kíséretében.

Holnap szombat, ami szabadnap. A fő attrakció valószínűleg az lesz, hogy Bassirout elvisszük szánkózni, mert ma látott életében először havat:)

Világetika

Világetika

Austinban töltöttünk pár napot, ez Texas fővárosa. Sok napsütés, mexikói ételek, és jazz, jazz, jazz, mindenütt.

A látogatás fő témája az etika volt. Beszélgettünk üzleti hetilap főszerkesztőjével, aki egy kávét sem fogad el interjúalanyaitól, egyetemi professzorral, aki az oknyomozó újságírást már halottnak tekinti az USA-ban, és részt vettünk több szemináriumon, ahol nekünk kellett egy-egy etikai dilemmáról véleményt mondani.

A beszélgetések során szerzett tapasztalatok alapján mondhatnám azt, hogy minél szegényebb egy ország, annál alacsonyabbak az etikai elvárások. De valójában, az történik, hogy nekünk fogalmunk nincs arról, hogy szegény országokban milyen helyzetekben kényszerülnek az emberek felülírni az etikai szabályokat. Azt még könnyű eldönteni, hogy ha egy gyógyszergyár szponzorálja a kutatásomat, és a végén szeretné befolyásolni az eredményt, akkor erre nemet mondok, még akkor is, ha elvesztem a támogatóim sorából. Nekem még annak megítélése sem okoz nagy dilemmát, hogy mennyire etikus, ha egy gyár utcagyerekek alkalmazásával tudja megmenteni az adott település gazdaságát. Számomra a gyerekmunka nem elfogadható lehetőség, Rafat (Palesztina) azonban úgy látja, hogy ha ez a gyár egyben oktatja is környék gyermekeit, akkor a két rossz közül mégiscsak a gyerekmunka a kevésbé rossz. És azért gondolja ezt, mert sok ilyen helyzettel találkozik, nap, mint nap.

Andrés (Mexikó) és Wole (Nigéria) szemet hunynának a vesztegetések felett, ha életmentő segélyszállítmányok eljutásához lenne szükséges. Ugyanakkor azonnal elkezdenének dolgozni azon, hogy megtalálják, hol a hiba a rendszerben, és felszámolják a visszaélések gyökerét. Thammy (Dél-Afrika), az elvek embere: nem vesztegetünk soha, semmilyen körülmények között. Mert a vesztegetés tolerálása rövid távon lehet megoldás, de hosszú távon egyre költségesebb, és egyre átláthatatlanabb spirálba sodorja az országot. Persze, amikor megkérdezték tőle, mit tenne, ha tíz dollár kenőpénzért kaphatna ivóvizet a lányának, akkor csak azt tudta mondani, hogy nem tudja, mert az ő országában ilyen nem fordulhat elő.

Messzemenőkig egyetértek Thammy-val: a rövid távú gondolkodás az állam halála, és a nem etikus viselkedés tolerálása súlyosbítja a helyzetet. Ugyanakkor megértem Bassirout (Szenegál) amikor azt mondja, hogy ha csak súlyos, de nem halálos mellékhatású vegyszerrel lehet az azonnali halált okozó maláriaszúnyogokat irtani, akkor bizony azt fogják használni. Ha élet-halál kérdéséről van szó, nekünk embereknek, nehéz magasabb morális értékekhez ragaszkodnunk.

Szerencsére Magyarországon az etikai dilemmák nagy része nem élet-halál kérdéséhez kötődik, hanem rövid távú anyagi haszonhoz. Van, aki kevesebbel is beéri, például, a Schengen övezethez való csatlakozásunk előtt a nyugati határvonal vámosai nem betevő falatra, vagy életmentő agyműtétre, hanem jobb autóra „gyűjtöttek”. Az ilyen esetek megítélése nem lehet kétséges. A gazdaságnak nagyobb kárt okoznak azok a játékosok, akik egy-egy közbeszerzésen keresztül biztosítják saját maguk és pártjuk gyarapodását. De a gyenge etikai szintű vezetés által okozott legnagyobb kár mindig az ország morális színvonalának romlása, ami a már említett lefelé húzó spirálba vezet. Csak Thammy-t tudom ismételni: short-termism kills the state.

Volver

Otthon már hajnali öt van, tehát közeleg a főbíróválasztás újabb fordulója. Itt még csak este tíz, és az Oscar Gála vége, nagy örömömre régi kedvencem, Penélope Cruz is díjazott lett!!!

Szóval, van min izgulni, mert nagyon drukkolok a magyar parlamentnek, hogy képes legyen vezetőt választani az igazságszolgáltatásnak. Ha megint nem sikerül, akkor talán meg lehetne próbálni ezt a texas-i modellt, itt ugyanis két legfelsőbb bíróság van, egyik a civil, másik a büntetőügyekkel foglalkozik, hátha legalább egynek sikerülne vezetőt találni.

Pedro Almodóvar Volver c. filmjéből

Viccet félretéve, nemrég Thammy-val (Dél-Afrika) beszélgettem hosszasan arról, hogy mitől működnek, vagy nem működnek a demokratikus intézmények egyes országokban. Dél-Afrikában nem ritka, hogy parlamenti képviselők börtönbe kerülnek, mifelénk ez nem olyan gyakori. Kérdeztem, hogy náluk mitől hatékony a nyomozás és az igazságszolgáltatás, és erre csak a szokásos garanciákat mondta, hosszú időre a parlament által választott vezető, függetlenség a végrehajtó hatalomtól, stb. Amikor mondtam, hogy ez nálunk is mind megvan, de mégsem elég hatékony a rendszer az évi 350 (nagyrészt kisstílű) vesztegetéses ügyben született ítéletével, akkor Thammy egész egyszerűen ennyit mondott: akkor nálatok az igazságszolgáltatás nem független. Ha a tágan vett igazságszolgáltatás (rendőrség, ügyészség, bíróság) független lenne, akkor nyilván hatékonyan fellépne a visszaélések ellen. Pont. Ennél többet nem tudott hozzátenni.

A bíróságok szervezeti reformja több mint aktuális. Az eljárások elhúzódása, a nem egységes jogalkalmazás, az egyenetlen leterheltség mind a hibás struktúra következménye. A reformhoz elkötelezett vezető kell. A mostani jelölt nem először áll a parlament elé, decemberben szakmai kifogások nélkül szavazták le. Most visszatér, ami szerintem bátorságra utal. Volver egyébként spanyolul azt jelenti: visszatérni.

Nagyon bízom benne, hogy mire holnap felébredek, az a jó hír fog várni, hogy politikusaink képesek voltak az ország, és nem a saját érdekeiket nézve szavazni.

Eljárások és emberek

Louisville-ben a programunk igyekezett felölelni a helyi adminisztráció teljes spektrumát, voltunk állami és városi szintű intézményeknél, a helyi szervezők igyekezték a kormányzat számonkérhetőségének sokféle módszerét bemutatni.

Vannak intézmények, ahol mindez hatékonyabban, és vannak olyanok, ahol kevésbé hatékonyan működik. Louisville már említett polgármestere létrehozott egy ügyfélszolgálati irodát: lehet telefonon, személyesen, e-mailben bejelentést, panaszt tenni, vagy kérdezni. Sőt, még arra is fordítanak energiát, hogy a városi önkormányzat önszerveződésre buzdítsa a szomszédok közösségeit, nagyon szimpatikus hozzáállással. Irigylésre méltó szoftverrel dolgoznak, panasz nem marad megválaszolatlanul, a beérkezett ügyekről havonta statisztikák készülnek, ezek alapján látják, mik a fő problémák. Érdekes módon azonban, a korrupcióval kapcsolatos bejelentéseket nem számolják külön, számuk „igen alacsony”. Azt sem mérik, hogy ez az egész húszfős iroda vajon mennyi hasznot hoz a városnak. Nekem tetszik a munkájuk, de vajon gazdaságos-e? Van-e valódi, szakmai hatása a működésének, tényleg tisztul-e tőle a közélet, vagy hatására inkább a szavazatok száma nő a választások idején? Erre sajnos nem kaptunk választ.

A rendőrségi számonkérhetőségi módszerek sokkal hatékonyabbnak tűntek. Kamera van minden rendőrautóban, ami megnehezíti a kenőpénzek fizetését. Évente több rendőr kerül börtönbe hivatali visszaélés miatt, komolyan büntetik őket, mert úgy gondolják, magatartásuk az egész rendőri szervezetre rossz fényt vet. Amikor pedig egy rendőr fegyvert használ, az adott ügy összes anyaga egy független civil bizottság elé kerül, amely megállapítja, hogy helyesen járt-e el a rendőr.

Ennyit a számonkérhetőség adminisztratív biztosítékairól, amiket mindig ki lehet játszani, meggyőződésem, hogy a lényeg az emberek kvalitásaiban rejlik, nem a szabályokban. Muhammad Ali, nehézsúlyú bokszvilágbajnok Louisville szülöttje. Kitartása, embersége, türelme példaértékű. Hangosan lépett fel az afroamerikaiak diszkriminációja és a vietnámi háború ellen – ez utóbbi miatt börtönbe is került.

Fotó innen

Most, hogy megteheti már csak a segítésnek él, szegény gyerekeknek igyekszik minél több élelmet juttatni. Mindemellett szülővárosában létrehozta a Muhammad Ali Központot. Egy interaktív kiállítás, amiről mindenki hatalmas önbizalommal és mosolyogva jön ki, mert megérti, hogy az álmokat meg lehet valósítani. Életéről itt lehet többet olvasni.

Louisville-i látogatásunknak egyértelműen ez volt a fénypontja:) Most pedig indulunk a meleg Texasbaaaaa!!!!!

Lobbizás

A lobbizásra vonatkozó szabályok lényege, hogy igyekeznek átláthatóvá tenni a különböző érdekcsoportokat képviselő személyek és a kormányzat közti kommunikációt. Tipikus elemei, hogy a) regisztrálnia kell a lobbistának, b) bizonyos időközönként jelentést kell készítenie a tevékenységéről, c) a kormányzati oldal szereplői csak regisztrált lobbistákkal folytathatnak tárgyalásokat egy-egy törvényről, és d) nekik is ugyanolyan időközönként jelentést kell készíteniük a lobbistákkal folytatott tárgyalásokról.

A nemzetközi gyakorlat a fenti kritériumok legváltozatossabb variációit mutatja, így a kiskapuk is mindig mások. Az Európai Unióban például önkéntes a regisztráció, Magyarországon pedig a civil szervezetek nem tartoznak a lobbitörvény hatálya alá. A legnagyobb buktató általában mégis a szankciórendszer hiánya, azaz mi van akkor, ha valaki lobbizik, de nem regisztrál, és/vagy nem készít jelentést? Nálunk otthon semmi nem történik, és említettem, hogy szövetségi szinten ezt az USA-ban sem sikerült megoldani.

Helyi szinten más a helyzet, hiszen itt mindenki ismer mindenkit. Találkoztunk egy, a Kentucky állam városainak szövetségét képviselő lobbistával, és bár nyilván vannak háttérben folyó tárgyalások is, állítja, hogy annyira ismer mindenki mindenkit, hogy nem nehéz nyomon követni, ki kivel tárgyalt. De a szankciórendszert ő sem ismerte.

Ami igazán érdekessé tette a beszélgetést, az Stacy hozzászólása volt, ő Barbados-ról jött. Egyszerűen nem fért a fejébe, mire jó a lobbizás, sőt, véleménye szerint éppen az alulról jövő kezdeményezések befolyása elől vágja el az utat. A nem professzionális állampolgári szerveződéseknek ugyanis általában nincs pénzük lobbistát fizetni (a lobbisták óradíja igencsak magas), viszont sokszor a helyi közösség számára rendkívül fontos ügyeket képviselnek. Ha a politika és a kormányzat csak a lobbistákat veszi komolyan, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a szegényebb csoportosulások hangja nem jut el hozzájuk.

Elmélete beigazolódni látszott a 86/64 nevű csapat vezetőjével folytatott beszélgetésünk során. A 86 azt jelenti angol szlengül, hogy valamitől megszabadulni, ez a csapat konkrétan a 64-es úttól szeretne megszabadulni, és a többszintes ezerkanyaros kereszteződés bővítése helyett hidat szeretne, amivel megvalósulna egy körgyűrű a város körül. Van 11 000 támogatójuk, de igaziból nem tudják, mit kezdjenek velük, nincs kidolgozott tervük. A vezetőjük néha elmegy felszólalni Kentucky állam parlamentjébe, ahol inkább sajnálattal néznek rá. Fontos ügyet képvisel, mégsem veszik komolyan.

Persze, az más kérdés, hogy vajon mi zajlik a színfalak mögött, Andrés (Mexikóból) szerint a 86/64 vezetőjének ingatlanérdekei fűződhetnek a hídhoz. Szerintem, ha ekkora játékos lenne, akkor kicsit profibban végezné a dolgát. Az mindenesetre elgondolkodtató hogy normál munkaidejében plakátokat nyomtat, és cége a városháza megrendeléseiből is részesedik. A városházát pedig a polgármester vezeti, aki sokadik ciklusát tölti be, a lakosság népszerűnek, a 86/64 vezetője inkább nem transzparensnek tartja. Viszont a gimnáziumban osztálytársak voltak.

Oknyomozó újságíróknak remek téma:)

Szabadon

Hétfő ünnep volt, a Presidents Day, vagyis, az elnök napja. George Washington, aki az USA első elnöke volt, február 22-én született, Abraham Lincoln, aki a polgárháborús idők elnöke volt, február 12-én. A két szülinap összevonása február harmadik hétfőjében testesül meg, ez a Presidents Day.

Az ünnepséget Rolanddal (Kováts, a Freedom House Europe volt igazgatója, egy projekt kapcsán épp Washingtonban van) töltöttem, elmentünk megnézni a folyó túlpartján, Virginia államban a felvonulást. Nem gondoltam, hogy május elsejét idéző díszszemlébe fogunk csöppenni, de ennél azért valamivel hivatalosabbra számítottam.

Kisvárosi környezetet kell elképzelni, ahol a város apraja-nagyja csoportokba szerveződött, és felvonult. Voltak kisiskolás zenekarok egyenruhában, hatvanas bácsik hatalmas motorokon, vagy éppen bohócnak öltözve, és persze jópár George Washingtonnak öltözött figura fehér lovon. A kisváros igen gazdag muzeális korú autókban, majdnem minden csapatnak volt egy régi, de kiváló állapotban levő busza, autója, járműve.

Fotó innen

Kedd este pedig remek szabadidős programom vettünk részt, a Washington Wizards kosárcsapata játszott a Timberwolves ellen, egy hatalmas stadionban. Mint Rolandtól megtudtam, a csapat egyben Michael Jordan üzleti vállalkozása is volt. Tulajdont szerzett benne, eljött ide játszani két évre, felfuttatta a csapatot, aztán nem kis haszonnal továbbadta. Ez régebben lehetett, mert a játékosok nem az ő tehetségét juttatták eszünkbe, ennek ellenére nyert a csapat, képzelhetitek, milyen volt az ellenfél.

Félház sem volt a stadionban, de ettől még a show ugyanúgy ment. Fiúk nagy örömére végig voltak pompomlányok, lehetett ingyenpólót kapni, dobbantóról kosárra dobni és közönségtánccal kétszemélyes vacsorát nyerni. A mi helyünk sajnos nem volt túl közel a pályához, így ezeket a lehetőségeket nem igazán tudtuk kihasználni. Ettünk viszont sok kalóriát, ittunk sört szívószállal, szurkoltunk a csapatnak, és nagyszerűen szórakoztunk. Itt vannak a fényképek.

Ezzel a programmal búcsút is mondtunk a fővárosnak, ma Louisville-be repülünk. Kisvárosnak mondják, Kentucky államban van és a derbijéről híres. Eddig csak szövetségi szintű rendszerekkel ismerkedtünk, most meglátjuk, hogy az egyes államokban mit hogyan oldanak meg. Mint tudjuk, az államok szabályozása nagyon önálló, ezért mindenhol más módszereket alkalmaznak a számonkérhetőség és az átláthatóság biztosítására.

Nyitottság

Az amerikai társadalom hagyományosan nyitott, ez a szemlélet átszövi a köz- és a magánszférát is. Az emberek büszkék az életükre, szívesen osztják meg másokkal azt, hogy mit tesznek. Épp ezért lepődtem meg, amikor az Állami Számvevőszék előadója azt állította, hogy a javaslataik 80%-át megvalósítják, és ezáltal sokat javul a rendszer. Valahogy azt gondoltam, nagyobb az önkritika a kormányzati oldalon. Szegényebb országokban dolgozó kollegáimtól tudom, hogy mennyire problémás a nemzetközi segélyek, köztük a USAID elosztása, ezért nem tűnt túl hitelesnek az itteni ÁSZ állítása.

Másnap a Transnational Crime and Corruption Center nevű kutatóintézetben voltunk, ahol egészen más képet festettek a nyitottságról. A központ vezetője szerint a Bush adminisztráció alatt hatalmas politikai nyomás nehezedett a kormányzati szervekre, köztük az ÁSZ-ra is. Ez itt furcsa, nem megszokott jelenség. Mesélt egy volt FBI alkalmazottról, aki azért mondott fel, mert túl sok honvédelmi visszaélésről gyűjtött adatot, főleg a guantanamoi fogolytábor kapcsán, és nem engedték, hogy tovább folytassa a munkát, vagy felhasználja az információt. És azt is elmesélte, hogy ez nem volt megszokott a Bush éra előtt, és nagyon várják, hogy az Obama adminisztráció alatt ez a politikai befolyás jelentősen csökken.

Nem sokkal később egy civil szervezettől (Public Citizens, fogyasztóvédelemmel és energikérdésekkel foglalkozik) hallhattunk arról, ők hogyan használják a nyitottsággal járó előnyöket. Az információszabadságról szóló törvény, a kampányköltések közzétételéről szóló szabályozás, valamint a lobbitörvény a fő fegyverük. Lenát Costa Ricaból lenyűgözte az információszabadságról szóló törvény, szerette volna tudni minden apró részletét. Engem nem annyira, a magyar szabályozás sokkal gyorsabban kényszeríti válaszra az állami szerveket. A kampányköltések közzétételének gyakorlata viszont irigylésre méltó. Rákérdeztünk a lobbitörvényre is, kiderült, itt se sokkal sikeresebb a végrehajtása, mint otthon úgyhogy ha esetleg valakiben felmerülne ezt a kérdést rendezni, ne az amerikai példát használja!

Etikai tanácsadás

Ez Magyarországon még nem létezik, bár az Európa Tanács GRECO nevű csoportja sok éve kritizál minket érte. A lényege az lenne, hogy egyes, a közszolgálati léttel összefüggő etikai kérdésekben van kihez fordulni, ha dilemma merülne fel azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes magatartás. Már ha egyáltalán felmerülne valakiben dilemma...

Az amerikai rendszer nem a legtökéletesebb a nemzetközi gyakorlatban, de a lényeget jól összefoglalja. Létezik egy etikai kódex, amiben a végrehajtó hatalomban dolgozók magatartásformáit szabályozzák. Az etikai kódexekben tipikusan tárgyalt területek, hogy milyen összegű ajándékot fogadhat el a közszféra alkalmazottja, milyen mellékállású tevékenységeket végezhet, ezért mekkora jövedelmet kaphat, összeférhetetlenségi helyzetek, munkahely utáni korlátozások.

Mondok egy példát. Legyek minisztériumi alkalmazott, és az a feladatom, hogy egy hazánkba települő autógyárral kidolgozom a szerződés részleteit. Köztisztviselőként az kell, hogy lebegjen a szemem előtt, hogy minél kevesebb kedvezményt adjak a cégnek, és minél több kötelezettséget rójak rá. A cég vezetője látja, milyen jó munkaerő vagyok, és állást ajánl náluk. Mit tegyek? Elmenjek az interjúra? Megmondjam a főnökömnek? Ha elfogadom az állást, ami egy hónap múlva esedékes, vajon ugyanúgy csak az ország érdekeit fogom nézni a szerződés kidolgozásakor? Valószínűleg, nem. Ki mondja meg, mit tegyek?

Ha az ember tisztességesen végzi a munkáját, sok ilyen helyzet felmerülhet, és jó, ha egységes ezek megoldása. Szövetségi szinten itt erre azt a megoldást találták ki, hogy minden minisztériumban és közintézményben van egy etikai tanácsadó, akihez a munkatársak bizalommal fordulhatnak. Nem ellenőr, nem felügyelő, nem közellenség, hanem abban segít, hogy a közszféra dolgozói a lehető legjobban végezzék munkájukat. Mindemellett létrehoztak egy Kormányzati Etikai Hivatalt (Office of Government Ethics), aminek az a feladata, hogy egységes útmutatást adjon az etikai kódex értelmezéséről.

Nálunk vannak helyzeteket, amikre nincs szabály (ilyen a fenti, ún. "forgóajtó jelenség"), de például arra nézve van, hogy milyen egyéb állást tölthetek be. Ha olyan témában tartok előadást egy konferencián, amivel munkaidőmben is foglalkozom, nem fogadhatok el érte pénzt. De mi van, ha egy hosszas előadás-sorozatra kérnek fel egy egyetemen, vagy egy cégnél? Itt már sokféleképpen értelmezhető a jogszabály, és nem egységes az alkalmazás. Így aztán az egyik minisztériumban elnézhetik, hogy az unokatestvérem Bt-jén keresztül számlázzak az extra munkáért, a másikban viszont megtiltják, hogy ilyen üzletbe belemenjek (bízom benne, hogy van erre is példa).

Az etikai tanácsadó arra való hogy ezeket a kérdéseket megválaszolja. Ehhez azonban meg kell érteni, hogy nem baj, ha vannak etikai dilemmáim. Sőt, normális munkafolyamatok mellett ez teljesen természetes! Ha már kételkedem, az azt jelenti, hogy szeretném tisztességesen, és jól végezni a munkámat.

Nem tudom, mikorra lesz olyan vezetés Magyarországon, amelyiknek elhiszik a közszféra dolgozói, hogy fontosak számukra az etikai szabályok, és azokat maguk is betartják. A felső szint példamutatása nélkül a rendszer a saját karikatúrájává fog válni, és többet árt majd, mind használ.

Kampányfinanszírozás

Pénteken a Federal Elections Commission nevű szervezetnél voltunk, ők felügyelik az elnökválasztások tisztaságát. A kampányok finanszírozása másképp zajlik, mint nálunk, cégek nem adhatnak pénzt, csak magánemberek, és minden hozzájárulásnak van egy felső határa. Mindemellett a kampányköltéseknek is van felső határa. Az kampányra összeszedett pénz nyilvános, az is beazonosítható, hogy ki mennyit adott. Sőt a jelöltnek kifejezetten kötelessége folyamatosan frissíteni az adatbázisát, minél közelebb vagyunk a választásokhoz, annál sűrűbben.

Magyar szemmel nézve az első automatikus kérdés az, hogy mi van, ha valaki nem vallja be, hogy hozzájárult egy jelölt kampányához? Például a kertjében barbacue-t tart, amire meghív egy-két politikust is. A hivatalos válasz erre az volt, hogy ilyenkor az ellenzék és a sajtó árgus szemekkel figyel, és ha nem találnak egy kampányeseményt szervezőt a donorok listáján, akkor abból azonnal hír lesz és visszaüthet.

Én annyira nem hiszek a hivatalos magyarázatokban, de nagyjából ugyanezt erősítette meg Eileen is, aki az egyik kísérőnk. Mindenesetre, tökéletes kampányfinaszírozási rendszer nincs, itt sem megy minden zökkenőmentesen. Barack Obama a múlt héten fogadtatott el a Congress-szel egy 787 milliárdos gazdasági mentőcsomagot, és a hétvégi Washington Postban már azt olvastam, hogy a republikánusok szerint ebből 25 md közvetve olyan cégeknek kedvez (tipikusan járműgyártásban érintettek), amelyek valamilyen módon az Obama-szavazó államokban fontosak. Itt cégek nem adhatnak pénzt kampányra,, meg pártoknak, magyarul tehát, Obama gazdsági mentőakciója keretében olyan cégeket részesít előnyben, amelyek az ő szavazóbázisának adnak munkát.

DC-NYC

A hétvégénk szabad, tegnap washingtoni múzeumokban voltunk, este színház, ma pedig páran úgy döntöttünk, New Yorkba utazunk. Jó hosszú út, de van a buszon wifi, onnan írom most ezt a bejegyzést.

A csapatunk hat főből áll, Maggy, a lengyel vámhivatal szóvivője, Alena, a cseh rendőrség egyik vezetője, Thammy, a dél-afrikai jogász, Srjdan, a bosnyák TI igazgatója, valamint Gyuri és én. Nem mindenkinek ez a normális nevee Maggy például valójában Malgorzata, Thammy pedig a kimondhatatlan Mpumelelo Ngwenya nevet viseli.

http://www.freefoto.com/

Régen voltam ekkora kontroll alatt. A program soán van ugyanis három kísérőnk, hivatalosan a nevük English Language Officer (ELO). Az a feladatuk, hogy biztosítsák hogy minden zökkenőmentes legyen, és mindenki mindenhol időben megjelenjen. Például, amikor Rafat Palesztínából nem jött egyik reggel az előadásra, szépen előkerítették. Ahhoz, hogy ők jól tudják végezni a munkájukat tudiuk kell, ki merre jár, nagyjából. Úgyhogy, ezt a new yorki kirándulást is szépen be kellett jelenteni.

Eileen, Veronica és Normand egyébként kedvesek, normálisak, nem telepszenek ránk. Hallotam azonban más csoportoktól olyan rémtörténetet, hogy az ELO egy hajcsár volt, és nem hagyta nyugton a csoportot, még az ilyen ünnepnapokon sem.

Nos ennyit innen a buszról, mindenki alszik, nemsokára a nyugis fővárosból megérkezünk pörgős Manhattanbe:)

Civil-izáció

Tegnap voltunk színházban, ez is a program része. Abraham Lincoln életéről szólt a darab, abban a Ford Színházban játszották, ahol lelőtték őt. A színházban a jegyszedők "Volunteer" azaz önkéntes kitűzőt viseltek. Tehát, ők olyan emberek, jellemzően idősebbek, akik szeretik a színházat, szívesen néznek darabokat, és szívesen segítik a Ford Színház munkáját.

Az, hogy én itt vagyok, szintén nagymértékben köszönhető az ország különböző államaiban élő polgárok önkéntes munkájának. A látogatásom célja, hogy megismerjem hogy számonkérhetőség és átláthatóság terén milyen gyakorlatokat alkalmaznak a világnak ezen a részén. A program főfelelőse a Külügyminisztérium, ahol a köztisztviselőknek nincs nagy rálátásuk arra, hogy pl. Kentucky-ban hogyan akadályozzák meg a szavazatvásárlásokat. Éppen ezért minden államban kapcsolatot tartanak egy civil szervezettel, amelyik összegyűjti az információt arról, hogy náluk kik a jó előadók, milyen érdekes gyakorlatok, intézmények működnek.

www.freefoto.com

A fenti szervezetek klasszikus alulról jövő kezdeményezések. Az állampolgárok úgy gondolják, hogy van kedvük megismerkedni más országokból jövő emberekkel, megvitatják, hogy kinél mi működik jól. Persze az még nem elég, hogy Uncle Joe (Józsi bácsi) szívesen megmutatja, hogy adnak ki visszaélésmentesen építési engedélyeket, valahogy erről a Külügyminisztérumnak is tudnia kell. Éppen ezért Uncle Joe, és a többiek, akik szintén úgy érzik, érdekes lehet, amit tesznek, létrehoznak egy civil szervezetet. Fizetnek tagdíjat, meggyőzik a környék cégeit, hogy támogassák az egyesületüket, pályáznak, és így összejön annyi pénz, hogy működtessenek egy kis irodát. Csütörtökön a seattle-i iroda egyik alkalmazottjával ebédeltem, tőle tudom mindezt.

Az iroda aztán összegyűjti azokat, akik szívesen áldozzák idejüket a külföldiekre. Egyrészt szakemberekről van szó, akik a cégüknél, hivalaukban vagy kutatóintézetüknél alkalmazott gyakorlatot osztják meg velünk, másrészt hétköznapi emberekről. Az utóbbiak vacsorára látnak minket vendégül otthonukban, lehetnek idősek fiatalok, gyerekesek, egyedülállók, néha elhívják a szomszédokat is, hogy még érdekesebb legyen.

Mindezért senki nem kap pénzt, azért teszik, mert hisznek abban, hogy a kommunikáció, a diplomácia minden felet gazdagítja, érdekesebbé, nyitottabbá teszi. We believe in diplomacy - mondta az Obama adminsiztráció új külügyminiszter-helyettese azon a bizonyos csütörtöki ebéden. És tényleg, úgy tűnik, nem csak a Fehér Házban, hanem sok más helyen is hisznek a diplomáciában.

Kit is képvisel a politikus?

Itt a választási rendszer egészen más, mint nálunk, viszont elég bonyolult.

Az amerikai "parlament" (Congress) kétkamarás, a felsőbb szint a Szenátus, az alsó a Képviselők Háza. 100 szenátor és 435 képviselő jut 300 millió emberre azaz, minden ötvenhatezredik lakosra jut egy parlamenti tag. Nálunk minden huszonötezredikre, hiszen megengedhetjük magunkank. A feladatuk ugyanaz mint nálunk: törvényeket hozni.

Ötven igencsak független államból áll az ország, minden államból két szenátor érkezik a Szenátusba. Őket az adott államban választják meg, hat évre, bármennyiszer újra lehet indulni. Ezzel a lehetőséggel élnek is, az átlagéletkor a felsőházban 63 év. Az alsóházban még magasabb (75), itt igen divatos újraválasztatnia magát az embernek. Márpedig gyakran kell ezzel foglalkozniuk, hiszen őket csak két évre választják, és nem az államokban, hanem a választókörzetekben. A választókörzetek határait tízévente húzzák meg, a lényeg, hogy mindegyikben kb. ugyanannyi ember lakjon. Ami New Yorkban tíz háztömb, az Coloradoban egy fél államnyi terület.

Államok és választókörzetek, 2008

A jelölteket nem pártok állítják, mint nálunk, hanem ha politizálni van kedvem, kivárom a körzetemben vagy államomban esedékes következő választásokat, megálmodom, melyik párt színeiben szeretnék indulni, szerzek 10 000 aláírást, és már jelölt is vagyok. A párttal nem kell egyeztetnem, szimpátia és esélylatolgatás alapján döntök. Kampányolok a szabályok szerint, és tegyük fel, megválasztanak.

Ha megválasztanak, akkor bizony abba kell hagynom minden eddigi munkámat, mert a képviselőség teljes embert kíván. Nem lehetek egyszerre polgármester és parlamenti képviselő. Sőt, az is kizárt, hogy államtitkár legyek egy minisztériumban, miközben a parlamenti előterjesztéseket kellene olvasgatnom naphosszat. Hillary Clinton most épp ezt teszi pepitában: a külügyminiszterségért mond le mandátumáról a Szenátusban.

Ha lemondtam az eddigi tisztségeimről, Washington DC-be költözöm, és képviselőként vagy szenátorként kezdek dolgozni. Jönnek elém a törvényjavaslatok, és ha szavaznom kell valamiről, akkor elgondolkodom azon, hogy az adott jogszabály mit jelent az én körzetemben/államomban lakók számára. Az intézkedés vajon előnyükre vagy hátrányukra válna? Ha a kérdés nem érinti külösebben az engem megválasztókat, akkor azon gondolkodom el, hogy az újítás jót tesz-e az egész országnak, vagy sem. Persze, itt is léteznek lobbisták, tehát a döntésem befolyásolható. A nagy különbség Magyarországhoz képest az, hogy nem várom a körtelefont a pártom titkárságától arról, hogy a pártom hogyan szavaz. Így könnyen előfordulhat, hogy ugyarról a kérdésről egy párttársammal egymással ellentétesen szavazunk.

Most csak a központi törvényhozókról írtam röviden, de minden államban megvan ugyanez kicsiben, helyi szabályok szerint. Ezen kívül van az elnökválasztáss, ennek a rendszere szintén nem egyszerű, de ide már nem fér, majd máskor írok róla. A lényeg, hogy akármelyik szintről is legyen szó, olyan a választási rendszer, hogy az ember nem a pártját, hanem a sajtát választópolgárait képviseli legjobb tudása szerint. Mert ha nem, akkor bizony legközelebb nem nagyon fogják újraválasztani.

Amerika

Tegnap újabb kaland indult, ezúttal az Egyesült Államok szervezésében. Az International Visitors Leadership nevű programot arra találták ki, hogy a világ minden tájáról érkező szakembereknek bemutassák az adott szakterület amerikai gyakorlatait. Jót, rosszat egyaránt, és amit ebből tanul az ember, azt utána a saját hazájában kamatoztathatja.

A kirándulás tegnap kezdődött, amikor is komolyabb futás után Frankfurtban sikerült elérnünk a washingtoni gépet. A többes szám nem királyi, hanem Gyurival (Sántha) ketten jöttünk Magyarországról. Gyuri volt az Antikorrupciós Koordinációs Testület titkára, én meg az egyik civil tagja. A hagyományos felállás szerint ez két ellentétes oldalt jelent, de a gyakorlatban nagyon normális együttműködés alakult ki a tagok és a titkárság között. Aztán már nem nagyon volt titkárság, Gyuri azóta az Állami Számvevőszéknél kamatoztatja a tudását, a civilek pedig kiléptek az AKT-ból, de ez már más téma.

Szóval, megérkeztünk az USA fővárosába, és ma már részt is vettünk a tájékoztató napon. Egy 21 fős csoportot képzeljetek el, ami olyan színes, mint ez a Miró kép:

Joan Miró: Kert (innen)

Van itt cseh rendőr, costa ricai bíró, bosnyák kollegám a TI-tól, elefántcsortparti miniszterelnöki tanacsádó, jöttek Barbados-ról, Palesztinából, Mexikóból, de a legérdekesebb a listán mégis csak a kelet-timori gazdasági miniszter helyettes.

Délelőtt az Oktatásfejlesztési Akadémián (Academy for Educational Development) az intsruktorok elmondtak mindent, de tényleg MINDENT. Soha nem rágtak számba még tennivalókat ilyen részletesen. Most egy hetet itt leszünk a Washington DC-ben, aztán utazunk tovább mindenféle államokba. Mindenhol intézményeket, hivatalokat, cégeket látoghatunk meg, és az átláthatósággal és számonkérhetőséggel kapcsolatos tapasztalatokat fogják megosztani velünk.

A blog tehát mostantól március közepéig arról fog szólni, hogy mit hogyan oldanak meg itt az USA-ban, és mi történik velünk a tanulmányút alatt. Mielőtt elindultam, mindenki azt kérdezte, hogy találkozom-e majd az új elnökkel. Hogy ez senkinek ne okozzon fejtörést, leírom ide is a választ: nem szerepel a programban.

Kaland nélkül nincs kirándulás

Aki be szeretne segíteni a TI munkájába, általában úgy képzeli, hogy majd kutat, gondolkodik, okosakat ír és mond. Mivel egy think-tank (is) vagyunk, természetesen nem irreálisak ezek az elvárások, de azt azért tudni kell, hogy még a legeslegzsenibb emberek és szervezetek esetében is sok háttérmunka van, ami nem annyira elvont, viszont annál hasznosabb.

Ezért minden tiszteletem azoké az embereké, akik a fenti filozófia szerint segítenek, azaz, ha idejük engedi, a munka típusától függetlenül, bármiben részt vesznek. Gergő (Böszörményi) például abszolúte ilyen, a pártfinanszírozásos tanulmánytól a maratoni futásig mindenre kapható, a héten a költöztetésben is besegített.

Már írtam, hogy lett egy irodánk, a Független Médiaközpont mellett, a Vas utcában, Ili (Móricz) segítségével. És most, hogy már van irodánk, átszállítottunk minden Transparency-vel kapcsolatos dolgot a lakásomból; ez főleg könyvek pakolását jelentette. Szerencsére elég kiterjedt és megértő a baráti társaságom, így kedden ötkor szépen fel is vonultak jópáran. Én késtem, mert kicsit elhúzódott a Hungarian Business Leaders Forum munkacsoportjának ülése, ahol az átláthatósági megállapodások magyarországi bevezetéséről gondolkodtunk.

Mintegy fél óra alatt lepakoltuk a könyveket Petya kisbuszába, és elindultunk a Kálvin tértől a Vas utcába. Csodálkoztam is, hogy milyen flottul megy minden, amikor egyszer csak lefulladt az autó, és aztán se kép, se hang, még az elakadásjelző sem működött. Mindez a Rákóczi úton, a buszsávban, este hat körül, nyilván nagy sikert arattunk. A káoszban egyszerre tolta mindenki a kocsit, szerencsére viszonylag hamar feltűnt, hogy a nagy lelkesedésben senki nem ült a volánhoz. Végül a motorháztetőt sikerült kinyitni, Matyi megpiszkált valamit, attól tartok meg is rázta az áram, és Gergő beindította a motort. Innen már, ment, mint a karikacsapás, felcipeltük a halom könyvet az elsőre, és végérvényesen szétválasztottam a magánéletemet és a munkahelyemet.

Ezúton is köszönet Andinak, Dettinek, Esztinek, Gergőnek, Istvánnak, Matyinak, Petyának és Zsoltnak, és egyúttal üzenem mindenkinek, hogy ezek a legmaradandóbb élmények, ezért érdemes néha kitekinteni a sok tudomány mögül:)

Interjúk

Ma reggel interjút adtam a HírTV-nek, és gondoltam, ennek kapcsán leírom, milyen is a sajtóval dolgozni. Mielőtt elkezdtem volna ezt a munkát, csak elméleti szintű ismereteim voltak, és főleg egy dologra emlékeztem: mindig legyen fő üzenete a mondanivalónak.

A médiával rengeteg kapcsolatunk van, együttműködünk párt- és kampányfinanszírozás ügyében, részt veszünk a Független Médiaközpont oknyomozó újságíró képzéseiben, egyedi eseteket továbbítunk újságíróknak, és persze, nyilatkozunk. Ez főképp az én feladatom, mert fontos, hogy egy archoz lehessen kötni a szervezetet.

Nem volt könnyű beletanulni ebbe a szerepbe. Az még viszonylag könnyen ment, hogy egy-egy ügyről kitaláljam, hogy mi legyen a fő üzenet, amikor beszélek róla. Az már jóval nehezebben, hogy mindez közérthető legyen, ne használjak szakzsargont, pláne idegen szavakat. A munka fele itt angolul zajlik, sok anyag nincs meg magyarul, így automatikusan jönnének az angol kifejezések. Talán, lassan ebbe is belejöttem, bár biztos van még fejlesztendő.

A következő nehézség, hogy ne mondd mindig szó szerint ugyanazt, ám, ha a téma nem változik, akkor a tartalom nem módosulhat. Például, ha megjelenik a korrupció érzékelési index, akkor az eredményt nem módosíthatom interjúról interjúra, de az se jó, ha szóról szóra ugyanazt szajkózom. Szegény olvasók/nézők/hallgatók, halálra unják magukat.

Váratlan hétvégi interjú, túra közben

Aztán ott a kamera. Eleinte rettegtem tőle, borzasztóan izgultam. Először a Duna TV-hez kellett mennem, Miklós (Marscall - a berlini központ európai igazgatója) helyett, aki az aggodalmamat azzal csitította, hogy egyszer úgyis el kell kezdeni. Mostanra már magabiztosabb vagyok, nincs akkora lámpalázam, de azt sehogy nem tudom elfogadni, hogy benne vagyok a TV-ben. Amikor a szomszédok, ismerősök, mondják, hogy láttak, mindig kicsit szégyenkezem. Majd kikérdezem Adát, hogy hogyan kell ezt jól kezelni. Ő a cseh TI-t vezette hosszú ideig, és mindig boldogan szerepelt, sőt nem csak korrupcióról, hanem személyesebb dolgokról is szívesen beszélt.