2009. június 29., hétfő

Adomány-adók

Azt rövidre fognám, hogy két hónapig miért nem írtam blogot, egyszerűen nem fért bele az időmbe, rengeteg programunk volt. Most nyáron aktívabb leszek.

Az aktuális téma az adótörvény módosítása, aminek következtében minden valószínűség szerint jelentősen csökken a magánadományok utáni adókedvezmények mértéke. Értem én, hogy kellenek a megszorítások, és a mi tapasztalatunk is azt mutatja, hogy nem az adókedvezmény miatt ad nekünk pénzt, aki ad, bár nyilván még szívesebben adna, ha kedvezmény is társulna hozzá. A Hírszerzőn megjelent cikk, valamint pár régióbeli kollegámmal folytatott beszélgetés gondolkodtatott el kicsit.

A cikkben idézett felmérések szerint a hazai civil szektor főképpen az államból él, illetve az adományozási kedvet nem az adókedvezmények határozzák meg, tehát arra a téves következtetésre lehet jutni, hogy akkor végtére is nem olyan lényeges ez az adókedvezmény.

Pedig igenis lényeges.

Egyszerűsítve: egy zöld szervezet nem azért dolgozik, hogy neki jó legyen, hanem azért, hogy az állami pénzeket úgy költsék el, hogy az adott beruházás után 50 évvel is legyen tiszta levegő a környéken. Ez a társadalom érdeke, államé, állampolgáré, kormányé, üzleté, együtt. Igaz, hosszú távú, de közös érdek. Tehát a civil társadalom egyik feladata, hogy fékeket és biztosítékokat állítson az esetlegesen túlnövekvő hatalom intézkedései ellen. Ha a civil szféra az államból él, akkor erre nem képes, sérül a függetlensége, és ez - megint hosszú távon -, nem érdeke egyikünknek sem.

Ahogy a felmérések is mutatják, a civil szektor költségvetésének csekély százalékát teszik ki az üzleti és magánadományok. Az államból nem egészséges megélni, a külföldi donorok pedig szépen lassan elhagyják a régiót. Mi magunk (régióbeli TI tagozatok) is arra kényszerülünk, hogy magánadományokból tartsuk fenn szervezeteinket. Tetszik, nem tetszik, ehhez részt kell vennünk a magánadományozás kultúrájának fejlesztésében, hiszen Ema Szlovákiából ugyanazt mondja, mint a cseh David, egyáltalán nincs magánadományozói hagyomány országaikban.
Azokban az országokban, ahol erős a civil szektor, sok a magánadományozó, az állampolgárok jóval aktívabbak, tudatosabbak, és nem az államtól várják minden gondjukra a megoldást. Egy ilyen civil társadalom biztos a magyar államnak is jól jönne, csak kérdés, hogyan érheti ezt el? Nekünk két évünkbe, és rengeteg munkánkba került, míg öt cégvezetőt sikerült meggyőznünk arról, hogy egy korrupcióellenes szervezet, ha jól teszi a dolgát, az ő üzleti érdekeiket is képviseli. Ahhoz, hogy fenntarthatóan működjünk, még legalább tíz-tizenöt elkötelezett cégvezetőre és sok-sok állampolgár hozzájárulására lenne szükségünk ebben az évben.

Tehát én azt gondolom, hogy éppen azért, mert a hazai civil szféra bevételeinek a fele az államtól származik, minden eszköz, ami arra sarkallja az üzleti szektort és az állampolgárokat, hogy aktívan építsék a társadalmat, akár saját kezdeményezéseik fejlesztése, akár már létező szervezetek támogatása révén, kulcsfontosságú. Az adományok utáni adókedvezmények ezen eszközök egyike, csökkentése (a válságkezelésen túl) azt az üzenetet hordozza, hogy jó ez a félig állami finanszírozási rendszer.

És még egy megjegyzés: az adományok körüli visszaéléseken az adókedvezmények csökkentése nem fog segíteni, viszont az átláthatóság és a számonkérhetőség erősítése sokat lendítene a dolgon. Kérdés, hogy vajon hány politikusnak és civil szervezetnek nem igazán érdeke átláthatóvá tenni a hazai civil szféra pénzügyeit?

Nincsenek megjegyzések: