2009. november 4., szerda

We'll be back

Ma kiszálltunk (a Freedom és a TI) az egyeztetésekből a kampányfinanszírozás reformjáról, de azért reméljük, hogy egyszer elfogadja a parlament a javaslatainkat. Hiszen szakmai kritikát nem kaptunk, magyarul, ha lenne némi politikai konszenzus, elfogadható lenne a dokumentum.

Az egyeztetéseket áprilisban kezdtük, az október nagyon intenzív volt, de sajnos, nem sikerült kompromisszumra jutni. Így aztán marad az átláthatatlan, korrupt rendszer, 72 napon át plakátok, gyűlések, sokmilliós hirdetések, és aztán a szembe hazudás arról, hogy mindezt gyakorlatilag ingyen meg lehet úszni. De ez a kisebbik baj, hiszen a képmutatáshoz igazán hozzászokhattunk.

A nagy baj az, hogy ez a rendszer olyan struktúrákat tart fenn, amik akadályozzák a tiszta versenyt, a gazdasági növekedést és eltántorítják a külföldi befektetőket. Ezt nem csak én mondom, hanem a nagyobb befektető országok nagyköveteinek csoportja jelezte a ma délutáni megbeszélésünkön. Ha kevés a befektető, kevesebb lesz a pénz, és még kevesebb jut belőle a köznek. Ez ilyen egyszerű.

Szerencsére, az ügyet sikerült elég ismertté tenni, sokkal több ember tudja ma, hogy a választási kampány várhatóan törvénysértő módon fog zajlani, mint négy évvel ezelőtt. És innentől kezdve az állampolgárok döntése, hogy bizalmat szavaznak-e azoknak, akik ezt a rendszert létrehozták és fenntartják.

Rajtunk nem fog múlni, igyekszünk minden kampányköltést figyelni, és az esetleges törvénysétéseknek a lehető legnagyobb publicitást adni. Szóval, ha megkérdeznék, folytatjuk-e, biztos azt mondanám, amit Kalifornia kormányzója a lenti videón.

2009. november 3., kedd

Közbeszerzések

Hihetetlen, mi megy ezen a téren, és mindig újra és újra meg tudnak lepni. Mint ma is, a GKI sajtótájékoztatóján, amit abból az alkalomból tartottak, hogy végre nyilvánosságra hozzák a Közbeszerzések Tanácsa (KT) által 2007-ben megrendelt, a többször módosított szerződések szerint 2009 júliusára elvileg teljesülő, olyan 20 m Ft-ba kerülő, és kifejezetten a közbeszerzési korrupciót vizsgáló kutatásokat.

De nem hozták nyilvánosságra. És a megrendelő KT azt sem tudta megmondani, hogy mikor lesz az, amikor a köz megismerheti részletesen, mi is a baj a magyar közbeszerzésekkel. Most 4 oldalban értesülhetünk a főbb problémákról. A 20 m Ft-ba kerülő további információkra még várni kell.

Elgondolom, hogy november 17-én, amikor a korrupciós rangsort hozzuk nyilvánosságra összehívunk egy sajtótájékoztatót, ahol elmondjuk, Magyarország 10-ből 5 pontot pontot kapott, de arról majd egyszer máskor beszélek, hogy mi van a szám mögött. Ez lenne a magyar TI vége. Megjegyzem, jogosan.

A közbeszerzéseknek egy ilyen malőr, hogy épp a kutatást nem hozzák nyilvánosságra egy sajtótájékoztatón, meg se kottyan. Végtére is, ez a négy oldal is annak köszönhető, hogy megírta a zinternet, hogy van itt egy kutatás, ami sokba került, de nem tudni róla semmit. Mutyit sejt az állampolgár, nosza, adjunk neki 4 oldalt a 400-ból, és egy ideig nyugodtak lehetünk.

Mi ugyebár láttuk a sokszáz oldalas kutatást is, ezért rögtön hangsúlyozom: a mai 4 oldal jól összefoglalja a fő problémákat. A Közbeszerzések Tanácsa teljes nyugalommal elkezdhetné holnap a közbeszerzési rendszer reformját, annyira világosak a következtetések. Tehát nem az a bajom, hogy itt adatokat ferdítettek volna. Hanem az, hogy ha nem hozunk nyilvánosságra egy korrupcióról szóló kutatást az ebből az alkalomból összehívott sajtótájékoztatón, akkor abból automatikusan mutyit sejt az állampolgár. Ott is, ahol esetleg nincs.

2009. október 26., hétfő

Ich bin eine Berlinerin,

mondta Vici barátnőm, hogy ezt írjam címnek. Vici német, és Berlinben lakik, ahol is a TI az éves közgyűlését tartotta a múlt hét végén. Ilyenkor összegyűlik mindenki, a kilencven ország TI tagozatai, a szervezet egyéni tagjai, a titkárság, és a Board.

A Board magyarul a kuratórium, azaz, a TI irányító, ellenőrző testülete. 12 tagból áll, akiket egyszerű szavazattöbséggel választanak a TI tagjai (tagszervezetek vagy egyéni tagok), három évre, egyszer lehet újraválasztani. Ha lejár valakinek a mandátuma, akkor az üres helyre pályázni lehet, így tette ezt az idén többek között Victor és Sergej is, román és litván kollegáim.

A pályázathoz tartozik egy két perces programismertetés és egy öt perces kérdés-válaszok blokk. Ha minden jelöltet meghallgattunk, akkor a szavazólapon ikszelünk, és akik a legtöbb szavazatot kapják, mennek a Boardba, három évre. Ezért a munkáért nem jár pénz, viszont sok elfoglaltsággal jár. Mert az ember rögtön bekerül minimum egy bizottságba, legyen az az akkreditációs vagy a pénzügyi. Az utóbbi azért felel, hogy a TI pénzügyi beszámolói hitelesek, hibátlanok és transzparensek legyenek. Az előbbi pedig azzal foglalkozik, hogy elbírálja a tagszervezetek akkreditációs kérelmeit, odafigyeljen arra, hogy háromévente minden tagszervezetet felülvizsgáljanak, és ha valahol nem működik jól a TI, akkor visszavonja az akkreditációt.

A magyar TI most lett teljes jogú tagja a szervezetnek, mert az akkreditációs folyamat hosszú, hiszen sokáig tart, míg talpra tud állni egy civil kezdeményezés és erdeményeket tud felmutatni. Így aztán, minket ünnepeltek, ugyanakkor a paraguayi TI-tól sajnos búcsút kellett vennünk, mert valahogy nem sikerült nekik elszámolniuk egy banktól kapott támogatással.

A kuratóriumi ülésen kívül volt még stratégiai tervezés, megbeszélés a közos projektekről, munkaebéd, munkavacsora, buli, szórakozás. Aztán átmentem Vicihez, aki megismertetett engem az Union nevű focicsapattal, és a nagy hideg, valamint az öngóllal elvesztett mérkőzés ellenére jót szórakoztam a nyáron felújított Union stadionban.

Íme az Union himnusza Nina Hagen nem túl profi előadásában:

Menjek vagy maradjak?

Az mindig egy nagy kérdés, hogy meddig lehet együttműködni. Mert az nálunk alapelv, hogy a TI elsősorban együttműködéssel tesz a korrupció ellen: politikával, üzlettel, civilekkel, állampolgárokkal, kormánnyal, akivel csak lehet, együttműködünk. És amikor már nagyon nem haladnak a dolgok, hiába minden erőfeszítés, türelem, sokadszori egyeztetés, felszólítás, akkor a TI abbahagyja az együttműködést. Kívül kerül a problémán, amivel csak az a baj, hogy attól, hogy a problémán kívül vagyunk, az még általában nem oldódik meg.

Ilyen volt, amikor kiléptünk az Antikorrupciós Koordinációs Testületből. Fél éve ment a huzavona, hogy lesz ülés, de mégsem lesz, átírja a minisztérium önhatalmúlag a stratégiát, majd velünk visszaíratják, újabb egy hónap. A jövő hónapban tárgyalja a kormány, aztán mégsem, stb. Az ember, aki ebben az esetben én vagyok, már régi érzi, hogy vele szórakoznak. Közben az is ott van a fejében, hogy a szervezetnek, amit vezet, ez a feladata, minden eszközt bevessen, hogy egy asztal mellett vigyük előrébb a dolgokat. Aztán eljön egy pont, amikor már nem csak nekem rossz a sok képmutatás, hanem a TI sem adhatja hozzá a nevét. Ekkor léptünk ki.



Most a kampányfinanszírozásról szóló egyeztetés kicsit hasonló mederben zajlik. Nekem személy szerint nehezebb sokadszor is elmondani, hogy minden párt pont ugyanazt szeretné, amit mi: olcsóbb és átláthatóbb kampányt. Ne a költési limit tízszeresét költsék illegálisan, hanem csak az ötszörösét legálisan. De mégis, akármennyire fárasztó, az világos, hogy ha senki nem tesz semmit, akkor minden így marad. Mint az antikorrupciós stratégia, benne azóta is a kormány fiókjában. Márpedig a Transparency Internationalnak éppen az a feladata, hogy minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy 2010-ben ne törvénysértésekkel jussanak be a képviselők törvényt hozni.

2009. augusztus 30., vasárnap

Hullámok,

amik a nyáron összecsaptak a fejem felett, kívülről nem voltak túl látványosak, de az irodában nagy küzdelmet jelentettek, legalábbis nekem. Viszont hasznos átalakuláson ment át a szervezet, most már csak arra van szükség, hogy betartsuk az új rendszert.

Kezdődött a kommunikációval, még májusban. Valentin (Tóth) már a TI megalakulásakor felajánlotta segítségét, de minden fontosabb volt, mint a legújabb kommunikációs technikák elsajátítása. Az interjúadásba belejöttünk, úgy gondoltuk, tudunk sajtóközleményt írni, és népszerű témánk miatt általában sokat voltunk a sajtóban. Fel sem merült bennem, hogy ezt lehetne máshogy is csinálni. Valentinban igen, és nem adta fel, sok egyeztetés után végtére is elkezdtünk együtt dolgozni.

Hetente egyszer jön hozzánk, végigbeszéljük, hogy milyen programok várhatók a következő hétre, ő pedig ontja a kommunikációs ötleteket, profibbá és közérthetőbbé teszi az anyagainkat. A cél az, hogy mindez belső rutinná váljon, és a munkatársak mindegyike tudja, hogy melyik ügyet, projektet, hogyan lehet a leghatékonyabban kommunikálni.

Mert ügyből és projektből egyre több van, mint ahogy munkatársból is. Már négyen vagyunk, igaz, ebból ketten félállásban. A négy ember kicsit kevés a projektek számához képest, de a gyakornokok segítségével nem lehetetlen jól szervezni a folyamatokat. Ehhez összehangolt, okos tervezés, és folyamatos nyomonkövetés szükséges. Én nem vagyok az a precíz típus, úgyhogy igazán jól jött Juli (Czifra) segítsége. Julival először kettesben beszéltük végig az összes projektet, aztán az egész csapattal együtt.

Juli és Valentin segítségével tehát kezdünk igazi szervezetté válni. Mindez rengeteg energia befektetésével járt, így a szakmai munka mellett a szervezetfejlesztés kötötte le minden időnket a nyáron. Néha úgy éreztem, lehetetlen mindezt megvalósítani, de mostanra kezd összeállni a kép. Alakulnak az eddiginél jóval hatékonyabb belső eljárásrendek, beszámolási struktúrák. És én is kezdek lassan megnyugodni, hogy nem lesz teljesen menedzselhetetlen a többek között a kampányfinanszírozás reformjáról szóló második félévünk.

2009. július 7., kedd

Képviselők pénzügyei

Megszavazták a képviselők költségtérítésének reformját, amivel sikerült egy átláthatatlan rendszerből egy másik átláthatatlan rendszerbe lépnünk. Nem ez az egyetlen olyan jogszabályunk, amelyik nem is kis-, hanem jó nagy kapukat rejt, ráadásul a megújulás, a helyzet tisztázása jegyében született. Mindannyiunk kedvence a sokszor módosított közbeszerzési törvény, amit mindig azért változtatunk, hogy bezárjuk a kiskapukat. Párat sikerül is, de rögtön nyitunk újakat.

A közbeszerzés már első ránézésre bonyolult dolog, a képviselők költségtérítése csak akkor, ha a mélyére nézünk.

A felszín

Kap az ember fizetést, és a munkájával kapcsolatban felmerülő költségeket megtérítik. Mit tekintünk a munkavégzéssel kapcsolatos költségnek? Biztos vannak határesetek, de a költségnemek nagy része minden bizonnyal jól meghatározható, hiszen ez még a hasonló botrányáról elhíresült Egyesült Királyságban is sikerült. Biztos menne nekünk is, ha akarnánk. Ha megvan, hogy mi az, ami elszámolható, akkor arról a költésről hozzon számlát a képviselő. Csak úgy, ahogy a sok millióba kerülő, társadalmat tudatosító TV reklámokban ezt tőlünk, állampolgároktól kérik. Ezeket levetíthetnék a Parlamentben, ha ilyen típusú szabályozás lépne életbe (de nem ilyen az új szabály). Ha pedig hozzák a számlát, egy bizottság megnézi, jogos-e a kifizetés, és ha igen, utalják a pénzt. Angliában a probléma az volt, hogy nem nagyon nézték, mire utaltak. Most, hogy nyilvános lett az összes számla, az állampolgár keresgélhet közöttük, és látja, hogy fizetett az adójából kerti csaptól kezdve pornókazettáig mindenre.

A mély

A mi parlamenti képviselőink képviselőségükért kevés fizetést kapnak, egy ilyen felelős beosztású posztért jóval több pénz járna. Nehéz viszont a választópolgárokkal megértetni, hogy 386 embernek hirtelen emeljük duplájára-triplájára a fizetését, ezért a magyar politikusok azt a megoldást választották, hogy bújtatott módon emelnek, az extra pénzeket költségtérítésnek nevezik, de nem kell tételesen elszámolni velük. A reform lényege az lett volna, hogy ezeket a bújtatott kifizetéseket egyértelművé és átláthatóvá tegyük. Csakhogy, akkor nagyon kevés pénz marad a képviselők zsebében, tehát inkább átkeresztelték a dolgokat, térítés szót ki sem ejtjük a szánkon mostantól, helyette jön a javadalmazás, így nem kell elszámolni. A probléma továbbra is fennáll: hivatalosan keveset keresnek, mégis sokba kerülnek. Ugyanennyi pénzből akkor lehetne jól megfizetni a képviselőket, ha kevesebben lennének. Mondjuk fele ennyien, akkor mindenkinek kétszer ennyi jutna, plusz a jogos költségek (számlával elszámolva). Csakhogy akkor változnia kellene az egész választási rendszernek. Esetleg, az önkormányzati rendszernek is. Ezek régóta húzódó, meg nem valósított reformok, amelyek végrehajtása után egyértelmű lehet a képviselői költségtérítési rendszer átláthatóvá tétele.

Az már csak hab a tortán, hogy az új, szintén átláthatatlan rendszer még növeli is egyes képviselők juttatásait.

Egyáltalán nem megnyugtató tendencia, hogy 386 képviselőből 340 a fenti rendszer mellett tette le a voksát.

2009. június 29., hétfő

Adomány-adók

Azt rövidre fognám, hogy két hónapig miért nem írtam blogot, egyszerűen nem fért bele az időmbe, rengeteg programunk volt. Most nyáron aktívabb leszek.

Az aktuális téma az adótörvény módosítása, aminek következtében minden valószínűség szerint jelentősen csökken a magánadományok utáni adókedvezmények mértéke. Értem én, hogy kellenek a megszorítások, és a mi tapasztalatunk is azt mutatja, hogy nem az adókedvezmény miatt ad nekünk pénzt, aki ad, bár nyilván még szívesebben adna, ha kedvezmény is társulna hozzá. A Hírszerzőn megjelent cikk, valamint pár régióbeli kollegámmal folytatott beszélgetés gondolkodtatott el kicsit.

A cikkben idézett felmérések szerint a hazai civil szektor főképpen az államból él, illetve az adományozási kedvet nem az adókedvezmények határozzák meg, tehát arra a téves következtetésre lehet jutni, hogy akkor végtére is nem olyan lényeges ez az adókedvezmény.

Pedig igenis lényeges.

Egyszerűsítve: egy zöld szervezet nem azért dolgozik, hogy neki jó legyen, hanem azért, hogy az állami pénzeket úgy költsék el, hogy az adott beruházás után 50 évvel is legyen tiszta levegő a környéken. Ez a társadalom érdeke, államé, állampolgáré, kormányé, üzleté, együtt. Igaz, hosszú távú, de közös érdek. Tehát a civil társadalom egyik feladata, hogy fékeket és biztosítékokat állítson az esetlegesen túlnövekvő hatalom intézkedései ellen. Ha a civil szféra az államból él, akkor erre nem képes, sérül a függetlensége, és ez - megint hosszú távon -, nem érdeke egyikünknek sem.

Ahogy a felmérések is mutatják, a civil szektor költségvetésének csekély százalékát teszik ki az üzleti és magánadományok. Az államból nem egészséges megélni, a külföldi donorok pedig szépen lassan elhagyják a régiót. Mi magunk (régióbeli TI tagozatok) is arra kényszerülünk, hogy magánadományokból tartsuk fenn szervezeteinket. Tetszik, nem tetszik, ehhez részt kell vennünk a magánadományozás kultúrájának fejlesztésében, hiszen Ema Szlovákiából ugyanazt mondja, mint a cseh David, egyáltalán nincs magánadományozói hagyomány országaikban.
Azokban az országokban, ahol erős a civil szektor, sok a magánadományozó, az állampolgárok jóval aktívabbak, tudatosabbak, és nem az államtól várják minden gondjukra a megoldást. Egy ilyen civil társadalom biztos a magyar államnak is jól jönne, csak kérdés, hogyan érheti ezt el? Nekünk két évünkbe, és rengeteg munkánkba került, míg öt cégvezetőt sikerült meggyőznünk arról, hogy egy korrupcióellenes szervezet, ha jól teszi a dolgát, az ő üzleti érdekeiket is képviseli. Ahhoz, hogy fenntarthatóan működjünk, még legalább tíz-tizenöt elkötelezett cégvezetőre és sok-sok állampolgár hozzájárulására lenne szükségünk ebben az évben.

Tehát én azt gondolom, hogy éppen azért, mert a hazai civil szféra bevételeinek a fele az államtól származik, minden eszköz, ami arra sarkallja az üzleti szektort és az állampolgárokat, hogy aktívan építsék a társadalmat, akár saját kezdeményezéseik fejlesztése, akár már létező szervezetek támogatása révén, kulcsfontosságú. Az adományok utáni adókedvezmények ezen eszközök egyike, csökkentése (a válságkezelésen túl) azt az üzenetet hordozza, hogy jó ez a félig állami finanszírozási rendszer.

És még egy megjegyzés: az adományok körüli visszaéléseken az adókedvezmények csökkentése nem fog segíteni, viszont az átláthatóság és a számonkérhetőség erősítése sokat lendítene a dolgon. Kérdés, hogy vajon hány politikusnak és civil szervezetnek nem igazán érdeke átláthatóvá tenni a hazai civil szféra pénzügyeit?

2009. április 22., szerda

Csak kapkodom a fejem,

hogy milyen tempóban alakulnak a dolgok, és azon aggódom, hogy mennyire sikerül jól kommunikálni az álláspontunkat. Mert egyszerre rengeteg üzenetet kell átadni, és félő, hogy ha ez nem sikerül, akkor valami politikai bandának néznek minket.

Pedig neeeeem, neeem, neeeem, én biztos, hogy oda nem szeretnék keveredni!!!

Először jelölnek egy gazdasági minisztert, aki kartellezett. Ez szerintünk nem túl jó üzenet, szóvá tesszük, és láss csodát, a miniszter-jelölt visszalép. Most pedig mindannyiunk legnagyobb meglepetésére azt a Varga Istvánt jelölik gazdasági miniszternek, akivel tegnap este a brit követség új kereskedelmi attaséját bemutató fogadáson lánya közelgő névnapjáról beszélgettem. Titkot tartani, úgy tűnik, tud:)

István Tanácsadó Testületünk tagja, stratégiai döntéseket segít meghozni - ingyen. Ha miniszter lesz belőle, értelemszerűen meg kell válnunk tőle. Jelölésével jön a sokpontos összeesküvés-elméleti kérdés: vajon nem azért szólalt-e fel a TI az előző jelölt ellen, mert a saját emberét akarta benyomni a kormányba?

Megtisztelő feltételezés, hogy ekkora hatalmunk lenne, de nincs. Az előző jelölt nem a TI, hanem az általa vezetett céghez kapcsolódó kartellügyletek miatt mondott le. Azt pedig azért csak nem gondolja senki, hogy öt éve azért kartellezett, hogy most István lehessen a miniszter. Persze, az igazán okosak, erre is biztos találnak magyarázatot:)

A lényeg, szerintünk, ez:
ne legyen kormánytag olyan személy, aki vagy aki által vezetett cég ellen jogerős elmarasztalás született közpénzek felhasználásával kapcsolatban.

2009. április 17., péntek

Kartell

Ha már így előtérbe kerültek, írok egy kicsit a kartellekről, mert nem mindenkinek teljesen egyértelmű, miért is korrupciós problémáról van szó.

A kartellek olyan megállapodások, amelyeket cégek kötnek egymással, általában arról szólnak, hogy ki mit mennyiért kinek fog eladni. Kicsiben a következőképpen nézhet ki. A Nagycsarnokban megegyeznek az árusok, hogy az alma kilóját minimum 200 Ft-ért adják. Ezzel végül is mindenki jól jár, hiszen többet keres vele. Persze, ha valaki 180-ért adná az almát, lehet, hogy tőle többet vennének, és akkor a többiek nem keresnének annyit. De úgy gondolják, inkább jusson mindenkinek egyenlően a vevők pénzéből, így senki nem megy csődbe, és senki nem szedi meg magát túlságosan. Ez csak nekünk fogyasztóknak rossz, mert esélyünk nincs 180 Ft-ért almát venni, pedig ha az árusok versenyeznének, akkor nyilván jobban ügyelnének a minőségre és az árra is.

Ha mindez állami megrendelések során az adófizetők zsebére megy, akkor nincs mese, korrupcióról beszélünk. Ha tehát kiírnak egy közbeszerzési tendert egy építési beruházásra, és a cégek ahelyett, hogy versenyeznének, megállapodnak egymás között, hogy ki mennyiért ad ajánlatot, és majd a nyertes majd kinek milyen részfeladatot oszt ki, akkor ott nem az állam, hanem a cég érdekei kerülnek előtérbe. Az adófizetői forintokat pedig pazaroljuk, hiszen olcsóbban is hozzájuthatnánk ugyanahhoz az úthoz vagy épülethez.

A kartellek ellen a Gazdasági Versenyhivatalnak kell fellépnie. Nem könnyű a dolguk, mert igen kifinomultak ma már az ilyen jellegű üzleti tárgyalások. A kisebb ügyletek nehezen is kerülnek a látókörükbe, és a nagyok közül sem lehet mindet bizonyítani. Mégis, évente 8-10 nagy kartellügyletet lelepleznek, és komoly, visszatartó erejű bírságokkal sújtják a cégeket. De úgy tűnik, hogy a sokszázmillió forintos bírság sem elég nagy kockázat, ezért lenne jó, ha a károsult állami intézmény (akik a tendert kiírták) később élne a kártérítési jogával, és pert indítana a kartlellező cégek ellen.

Tavaly szeptember óta pedig már a cégvezetők sem érzehetik magukat biztonságban. Ha a cég kartellezett, annak vezetőjét büntetőjogi felelősség terheli, azaz büntetőeljárás indulhat ellene.

Summa summarum: a kartellezés nem egy misztikus valami. Cégek összejátszásáról van szó, aminek eredményeként sérül a piaci verseny és drágábbak az állami beszerzések. A http://gvh.transparency.hu/ aloldalunkon lehet versenytörvényt be nem tartó cégeket nézegetni:)

2009. április 16., csütörtök

Válságmenedzsment

A Transparency-nél töltött életem legnehezebb két napján vagyok túl. Nem tudom megítélni, kívülről mi látszott, mindenesetre azt le tudom írni, belül mennyi dilemma kísér egy ilyen szintű megmozdulást.

A tények egyszerűek: adott egy miniszter-jelölt, aki olyan céget vezetett, amelyik kartellezett. Ezt a Versenytanács és a bíróság is megállapította, feketén-fehéren. A TI szerint pedig közfeladatot olyan ember lásson el, aki feddhetetlen.

Mindemellett adott a magyar valóság, ami nagyban árnyalja az ügyet. Először is, mit jelent itthon az, hogy feddhetetlen? Hogy nincs nem bejelentett takarítónője, mint Svédországban? Vagy hogy minden adóját mindig pontosan befizette, mint Amerikában? Magyarországon nem ilyen magasak a társadalom etikai elvárásai, ami nem jó, de hasznos ezzel szembenézni. Így nálunk alacsonyabb a léc: ne legyen a személy, vagy az irányítása alatt álló cég mögött jogerős elmarasztaló ítélet.

Vajon hány politikus ül a parlamentben és önkormányzati képviselőtestületekben, akiket nem marasztalt el a bíróság, de nem azért mert olyan etikusak lennének, hanem azért, mert nem jók a jogszabályaink és nem elég hatékonyak a bűnüldöző szerveink? Ha a pártfinanszírozási szabályok betarthatatlanságát nézem, akkor rengeteg. A Versenyhivatal viszont hatékony, így, aki kartellezik, nagyobb eséllyel bukik le, mint aki elintézi, hogy a pártközeli cég nyerje a közbeszerzést. Demokratikus intézményrendszerünk működési hiányosságainak következményeként tehát könnyen lehet, hogy olyan személy ellen lépünk fel, aki remekül végezné a munkáját, mások ellen pedig nem tudunk fellépni.

Másik dilemma, hogy beleszóljon-e a TI a napi politikai ügyekbe? Hiszen nem ez a feladatunk. A német TI aztán soha nem szólal fel egyedi esetekben, de amikor Schröder a kormányfői székből rögtön ahhoz a Gazpromhoz szerződött, amellyel előzőleg állami megrendelésekről tárgyalt, ők sem tudtak csöndben maradni. Most mi is valahogy így éreztünk: a köz érdekében nem mehetünk el szó nélkül a fenti konfliktus mellett.

A fenti dilemmák számbavétele után úgy döntöttünk: megszólalunk. Levelet írtunk a minsizterelnöknek, és másnap a minsizter-jelölt visszalépett. Komoly kétségeim vannak afelől, hogy ha a minsizterelnök vagy a miniszter-jelölt valamelyik párt elkötelezettje, akkor is megtörtént volna-e a visszalépés. Attól tartok, nem.

Éppen ezért rendkívül előremutató magatartásnak tartom mindkettőjük részéről, hogy az ország érdekében igyekeznek magasra tenni a vezető tisztségviselőkre vonatkozó elvárások mércéjét.

2009. március 28., szombat

Who wants to be a prime minister?

Ez a játék a Legyen Ön is milliomos angol megfelelőjéból származik. 2004-ben hallottam róla először, amikor Timi barátnőm Londonban dolgozott a BBC-nél, és Medgyessy távozása után a BBC magyar adása ezen törte a fejét, rendületlenül, egy csapatként. Akkor a versenyt viszonylag rövid idő alatt Gyurcsány nyerte. A mostani küzdelem kicsit komplikáltabbnak és hosszabbnak tűnik, minden egyes nappal elősegítve a mindenféle típusú válság, úgymint pénzügyi, gazdasági és társadalmi mélyülését.
Takács János régi együttműködő partnerünk, a Svéd Kereskedelmi Kamara elnökeként a héten épp a vendégei voltunk. A többi jelölt korrupció elleni elkötelezettségéről nem sok információnk van.
Akárki is vállalja majd ezt a nemes feladatot, egy biztos: strukturális reformok nélkül nem lehet megúszni. Amennyiben pedig a strukturális reformok a kormányzati költések faragását célozzák meg, az akár automatikusan csökkentheti a korrupció mértékét, ezt Ádám (Bujdosó, Oriens elemzője) számításai is bizonyítják.
Vegyük a CPI-t, azaz, a Korrupció érzékelési indexet. Ez az a ranglista, amit évente megjelentet a TI, és Magyarország helye nem bír a hibahatáron túl mozdulni az utóbbi nyolc évben. A környező országok közben javulnak. A CPI egy összetett index, az alapján kapják az országok 0-tól 10-ig a pontokat, hogy a különböző, demokrácia-fejlettséget, gazdasági élet szabadságát, valamint korrupció mértékét mérő nemzetközi rangsorokat összesítik, és kiegészítik befektetők és országelemzők véleményével. Ádám egy regresszió analízist készített, azaz, megnézte, hogy a sok adat közül, amiből a CPI összeáll, melyek a legfontosabb tényezők, és hármat azonosított: az ország jövedelme, az üzletvitel egyszerűsége és a kormányzat hatékonysága.
Mindezek után megnézte, hogy mekkora lenne a korrupciós indexünk ha csak az egyes fenti fontos tényezőket vennénk figyelembe. Arra jutott, hogy ha csak az ország jövedelme és az üzletvitel egyszerűsége alapján számolnák a CPI-t, akkor ugyanúgy 5.1 pont körül lenne, mint 2008-ban. Viszont, ha megnézzük, hogy mennyit költünk a kormányra, akkor sokkal kisebbnek kellene lennie a korrupciónak, akár 7,1 pontot is elérhetnénk ennyi ráfordítással (10 a legtisztább országoknak jár).
Tehát, a kormányra költött adóforintokat nem hatékonyan használjuk fel. Ilyenkor két út lehetséges: csökkenteni a kormányzati kiadásokat, vagy megtartani ezt a szintet, de sokkal hatékonyabbá varázsolni. Mindkét megoldás csakis szerkezeti átalakításokkal valósítható meg, amihez 2/3-os törvények kellenek. Namármost egy olyan parlamentben, ahol az államfő és a pártok közötti diplomáciai konfliktus abban nyilvánul meg, hogy nem választanak főbírót, teljes káoszt okozva az amúgy is hatalmas reformokra szoruló igazságszolgáltatásban, nehéz elképzelni, hogy majd éppen a sok szavazóvesztéssel járó változások ügyében jutna politikusaink eszébe, hogy egy országot vezetnek, és nem napi politikai csatákra szavazták be őket a parlamentbe.
Akármelyik párt is kerüljön hatalomra, egy biztos: ha a válságot el akarja kerülni, gyors és jelentős reformokra van szükség. Csak bízni tudok abban, hogy megértik: az átláthatóság és a korrupciómentes közélet ezen reformok elengedhetetlen tartozéka.
Ha szükséges, szívesen elmagyarázzuk részletesen is.

abban csúcsosodik ki, hogy nem

2009. március 22., vasárnap

Tanulságok

Az utat San Franciscoban zártuk, ahol újra összegyűlt az egész csapat. Jártunk Sacramentoban, onnan irányítja Arnold Schwarzenegger Kalifornia államot, sajnos épp Németországban volt akkoriban. Az utolsó napon megérkeztek a programszervezők Washingtonból, és kikérdeztek minket a tapasztalatainkról. A beszélgetés legérdekesebb része számomra az volt, hogy kit mi lepett meg az út során.


Engem, és sokan másokat is a társadalmi részvétel magas szintje. Az iskolástól a nyugdíjasig rengeteg ember önkénteskedik, aktívan vesz részt abban hogy jobbá, élhetőbbé tegye a környezetét. Nem a pénz az elsődleges szempont, hanem az, hogy tudják: rajtunk, állampolgárokon is múlik, milyen államban élünk.

Másokat az lepett meg, hogy minden olyan nagy. Általános csodálkozást keltett a mínusz fokokban is rengeteg jéggel szervírozott és állandóan utántöltött víz, ehhez nehezen tudtunk hozzászokni. Volt, akit a média hatalma lepett meg, az ő országában elképzelhetetlen lett volna, hogy egy frissen beiktatott elnököt az elejétől kezdve folyamatosan kritizáljon a média.

A meglepetéseken túl, a legnagyobb élmény mindannyiunk számára az volt, hogy így tizennyolcan remekül kijöttünk egymással. Mindezek után itthon kicsit nehezen megy a beilleszkedés a mindennapokba, de mivel a TI-ban mindig történik valami, unatkozni legalább nem unatkozom.

2009. február 27., péntek

Omaha

Ez az a város, amiről senki nem hallott még, vagy aki igen, az is azt mondta, ott bizony semmi nincs. Én pedig az egész út elejétől fogva tudtam, hogy egyszer csak eljön a pillanat, amikor Omahaba repülök.

A program úgy épül fel, hogy egy adott ponton háromfelé oszlik a csapat, és mindenki az érdeklődésének megfelelő helyre megy. Minket nem nagyon kérdeztek, de azt hiszem, egyikünk sem Omahat választotta volna, miközben a többiek Salt Lake City-ben és Seattle-ben vannak. Mulatott is ötünkön mindenki, mi voltunk a csapat szerencsétlenei, akik mennek a nagyon hideg Nebraska államba, ahol ugyebár semmi nincs.

Azt kell mondjam, kellemes csalódás ez a hely. Nagynak nem nagy, 400 000 lakosa van, és tényleg nagggyyyyon hideg van. Viszont rengeteg nemzetközi vállalatnak itt van a székhelye, a kereskedelmi kamara szerint azért, mert híresen etikus üzleti környezetről van szó. Ide valósi, és itt is lakik Warren Buffet, aki a világ leggazdagabb embere. Normális, szolid ház, semmi hivalkodás. A szerénység egyébként az egész városra jellemző, mindenki, akinek sok pénze van, igyekszik valahogy befektetni a közösségbe, hogy minél kellemessebb hely legyen a város. Ennek megfelelően tele vannak művészeti központokkal, sportlétesítményekkel, éttermekkel, zenekarokkal. Az egész mentalitás meglehetősen furcsa számunkra.


Kaneko japán kerámiaművész, Omahában él

Itt van a Gallup Organization is, folyóra néző kiváló irodaházzal. Ők az örök optimisták, a pozitív pszichológia tanait alkalmazva az ember erősségeire koncentrálva adnak szervezetfejlesztési tanácsokat és persze, készítik az egész világra kiterjedő közvéleménykutatásokat. Finanszírozási alapelveik nagyon hasonlítanak a mienkhez: ha valakinek érdeke fűződik egy kutatáshoz, nem támogathatja, mert veszélyben az eredmények objektivitása.

Sok tartalmas megbeszélésünk volt üzletemberekkel, kutatókkal, egyetemi tanárokkal üzleti etikáról, illetve hogy annak hiánya milyen veszélyekkel járhat. Mindezt a bőrünkön is tapasztaljuk, a pénzügyi és gazdasági válság óta. Omahát a válság nem annyira érinti, a Gallup most vesz majd fel 200 embert, a kereskedelmi kamara sem retteg, hogy a tagjai csődbe mennének. Szerencséjüket nem isteni kegynek, hanem az üzleti közösség magas etikai sztenderdjeinek tudják be.

A programnak az is része, hogy egy adott este egy amerikai család vendégül lát minket, ezt hívják úgy: "home hospitality". A családot érdeklik a külföldiek (lesz miből meríteniük, Bassirou Szenegálból, Stacy Barbados-ról, Srdjan Boszniából, Rafat Palesztinából és én), ezért szívesen látnak minket holnap este vacsorára. Ma pedig nagyon hideg volt, nem volt kedvünk kimozdulni, viszont a szállás apartmanos, így nálam volt a home hospitality, borsóleves és a Berna-féle almás pulyka kíséretében.

Holnap szombat, ami szabadnap. A fő attrakció valószínűleg az lesz, hogy Bassirout elvisszük szánkózni, mert ma látott életében először havat:)

Világetika

Világetika

Austinban töltöttünk pár napot, ez Texas fővárosa. Sok napsütés, mexikói ételek, és jazz, jazz, jazz, mindenütt.

A látogatás fő témája az etika volt. Beszélgettünk üzleti hetilap főszerkesztőjével, aki egy kávét sem fogad el interjúalanyaitól, egyetemi professzorral, aki az oknyomozó újságírást már halottnak tekinti az USA-ban, és részt vettünk több szemináriumon, ahol nekünk kellett egy-egy etikai dilemmáról véleményt mondani.

A beszélgetések során szerzett tapasztalatok alapján mondhatnám azt, hogy minél szegényebb egy ország, annál alacsonyabbak az etikai elvárások. De valójában, az történik, hogy nekünk fogalmunk nincs arról, hogy szegény országokban milyen helyzetekben kényszerülnek az emberek felülírni az etikai szabályokat. Azt még könnyű eldönteni, hogy ha egy gyógyszergyár szponzorálja a kutatásomat, és a végén szeretné befolyásolni az eredményt, akkor erre nemet mondok, még akkor is, ha elvesztem a támogatóim sorából. Nekem még annak megítélése sem okoz nagy dilemmát, hogy mennyire etikus, ha egy gyár utcagyerekek alkalmazásával tudja megmenteni az adott település gazdaságát. Számomra a gyerekmunka nem elfogadható lehetőség, Rafat (Palesztina) azonban úgy látja, hogy ha ez a gyár egyben oktatja is környék gyermekeit, akkor a két rossz közül mégiscsak a gyerekmunka a kevésbé rossz. És azért gondolja ezt, mert sok ilyen helyzettel találkozik, nap, mint nap.

Andrés (Mexikó) és Wole (Nigéria) szemet hunynának a vesztegetések felett, ha életmentő segélyszállítmányok eljutásához lenne szükséges. Ugyanakkor azonnal elkezdenének dolgozni azon, hogy megtalálják, hol a hiba a rendszerben, és felszámolják a visszaélések gyökerét. Thammy (Dél-Afrika), az elvek embere: nem vesztegetünk soha, semmilyen körülmények között. Mert a vesztegetés tolerálása rövid távon lehet megoldás, de hosszú távon egyre költségesebb, és egyre átláthatatlanabb spirálba sodorja az országot. Persze, amikor megkérdezték tőle, mit tenne, ha tíz dollár kenőpénzért kaphatna ivóvizet a lányának, akkor csak azt tudta mondani, hogy nem tudja, mert az ő országában ilyen nem fordulhat elő.

Messzemenőkig egyetértek Thammy-val: a rövid távú gondolkodás az állam halála, és a nem etikus viselkedés tolerálása súlyosbítja a helyzetet. Ugyanakkor megértem Bassirout (Szenegál) amikor azt mondja, hogy ha csak súlyos, de nem halálos mellékhatású vegyszerrel lehet az azonnali halált okozó maláriaszúnyogokat irtani, akkor bizony azt fogják használni. Ha élet-halál kérdéséről van szó, nekünk embereknek, nehéz magasabb morális értékekhez ragaszkodnunk.

Szerencsére Magyarországon az etikai dilemmák nagy része nem élet-halál kérdéséhez kötődik, hanem rövid távú anyagi haszonhoz. Van, aki kevesebbel is beéri, például, a Schengen övezethez való csatlakozásunk előtt a nyugati határvonal vámosai nem betevő falatra, vagy életmentő agyműtétre, hanem jobb autóra „gyűjtöttek”. Az ilyen esetek megítélése nem lehet kétséges. A gazdaságnak nagyobb kárt okoznak azok a játékosok, akik egy-egy közbeszerzésen keresztül biztosítják saját maguk és pártjuk gyarapodását. De a gyenge etikai szintű vezetés által okozott legnagyobb kár mindig az ország morális színvonalának romlása, ami a már említett lefelé húzó spirálba vezet. Csak Thammy-t tudom ismételni: short-termism kills the state.

2009. február 22., vasárnap

Volver

Otthon már hajnali öt van, tehát közeleg a főbíróválasztás újabb fordulója. Itt még csak este tíz, és az Oscar Gála vége, nagy örömömre régi kedvencem, Penélope Cruz is díjazott lett!!!

Szóval, van min izgulni, mert nagyon drukkolok a magyar parlamentnek, hogy képes legyen vezetőt választani az igazságszolgáltatásnak. Ha megint nem sikerül, akkor talán meg lehetne próbálni ezt a texas-i modellt, itt ugyanis két legfelsőbb bíróság van, egyik a civil, másik a büntetőügyekkel foglalkozik, hátha legalább egynek sikerülne vezetőt találni.


Pedro Almodóvar Volver c. filmjéből


Viccet félretéve, nemrég Thammy-val (Dél-Afrika) beszélgettem hosszasan arról, hogy mitől működnek, vagy nem működnek a demokratikus intézmények egyes országokban. Dél-Afrikában nem ritka, hogy parlamenti képviselők börtönbe kerülnek, mifelénk ez nem olyan gyakori. Kérdeztem, hogy náluk mitől hatékony a nyomozás és az igazságszolgáltatás, és erre csak a szokásos garanciákat mondta, hosszú időre a parlament által választott vezető, függetlenség a végrehajtó hatalomtól, stb. Amikor mondtam, hogy ez nálunk is mind megvan, de mégsem elég hatékony a rendszer az évi 350 (nagyrészt kisstílű) vesztegetéses ügyben született ítéletével, akkor Thammy egész egyszerűen ennyit mondott: akkor nálatok az igazságszolgáltatás nem független. Ha a tágan vett igazságszolgáltatás (rendőrség, ügyészség, bíróság) független lenne, akkor nyilván hatékonyan fellépne a visszaélések ellen. Pont. Ennél többet nem tudott hozzátenni.

A bíróságok szervezeti reformja több mint aktuális. Az eljárások elhúzódása, a nem egységes jogalkalmazás, az egyenetlen leterheltség mind a hibás struktúra következménye. A reformhoz elkötelezett vezető kell. A mostani jelölt nem először áll a parlament elé, decemberben szakmai kifogások nélkül szavazták le. Most visszatér, ami szerintem bátorságra utal. Volver egyébként spanyolul azt jelenti: visszatérni.
Nagyon bízom benne, hogy mire holnap felébredek, az a jó hír fog várni, hogy politikusaink képesek voltak az ország, és nem a saját érdekeiket nézve szavazni.

Eljárások és emberek

Louisville-ben a programunk igyekezett felölelni a helyi adminisztráció teljes spektrumát, voltunk állami és városi szintű intézményeknél, a helyi szervezők igyekezték a kormányzat számonkérhetőségének sokféle módszerét bemutatni.

Vannak intézmények, ahol mindez hatékonyabban, és vannak olyanok, ahol kevésbé hatékonyan működik. Louisville már említett polgármestere létrehozott egy ügyfélszolgálati irodát: lehet telefonon, személyesen, e-mailben bejelentést, panaszt tenni, vagy kérdezni. Sőt, még arra is fordítanak energiát, hogy a városi önkormányzat önszerveződésre buzdítsa a szomszédok közösségeit, nagyon szimpatikus hozzáállással. Irigylésre méltó szoftverrel dolgoznak, panasz nem marad megválaszolatlanul, a beérkezett ügyekről havonta statisztikák készülnek, ezek alapján látják, mik a fő problémák. Érdekes módon azonban, a korrupcióval kapcsolatos bejelentéseket nem számolják külön, számuk „igen alacsony”. Azt sem mérik, hogy ez az egész húszfős iroda vajon mennyi hasznot hoz a városnak. Nekem tetszik a munkájuk, de vajon gazdaságos-e? Van-e valódi, szakmai hatása a működésének, tényleg tisztul-e tőle a közélet, vagy hatására inkább a szavazatok száma nő a választások idején? Erre sajnos nem kaptunk választ.

A rendőrségi számonkérhetőségi módszerek sokkal hatékonyabbnak tűntek. Kamera van minden rendőrautóban, ami megnehezíti a kenőpénzek fizetését. Évente több rendőr kerül börtönbe hivatali visszaélés miatt, komolyan büntetik őket, mert úgy gondolják, magatartásuk az egész rendőri szervezetre rossz fényt vet. Amikor pedig egy rendőr fegyvert használ, az adott ügy összes anyaga egy független civil bizottság elé kerül, amely megállapítja, hogy helyesen járt-e el a rendőr.

Ennyit a számonkérhetőség adminisztratív biztosítékairól, amiket mindig ki lehet játszani, meggyőződésem, hogy a lényeg az emberek kvalitásaiban rejlik, nem a szabályokban. Muhammad Ali, nehézsúlyú bokszvilágbajnok Louisville szülöttje. Kitartása, embersége, türelme példaértékű. Hangosan lépett fel az afroamerikaiak diszkriminációja és a vietnámi háború ellen – ez utóbbi miatt börtönbe is került.

Fotó innen

Most, hogy megteheti már csak a segítésnek él, szegény gyerekeknek igyekszik minél több élelmet juttatni. Mindemellett szülővárosában létrehozta a Muhammad Ali Központot. Egy interaktív kiállítás, amiről mindenki hatalmas önbizalommal és mosolyogva jön ki, mert megérti, hogy az álmokat meg lehet valósítani. Életéről itt lehet többet olvasni.

Louisville-i látogatásunknak egyértelműen ez volt a fénypontja:) Most pedig indulunk a meleg Texasbaaaaa!!!!!

Lobbizás

A lobbizásra vonatkozó szabályok lényege, hogy igyekeznek átláthatóvá tenni a különböző érdekcsoportokat képviselő személyek és a kormányzat közti kommunikációt. Tipikus elemei, hogy a) regisztrálnia kell a lobbistának, b) bizonyos időközönként jelentést kell készítenie a tevékenységéről, c) a kormányzati oldal szereplői csak regisztrált lobbistákkal folytathatnak tárgyalásokat egy-egy törvényről, és d) nekik is ugyanolyan időközönként jelentést kell készíteniük a lobbistákkal folytatott tárgyalásokról.

A nemzetközi gyakorlat a fenti kritériumok legváltozatossabb variációit mutatja, így a kiskapuk is mindig mások. Az Európai Unióban például önkéntes a regisztráció, Magyarországon pedig a civil szervezetek nem tartoznak a lobbitörvény hatálya alá. A legnagyobb buktató általában mégis a szankciórendszer hiánya, azaz mi van akkor, ha valaki lobbizik, de nem regisztrál, és/vagy nem készít jelentést? Nálunk otthon semmi nem történik, és említettem, hogy szövetségi szinten ezt az USA-ban sem sikerült megoldani.

Helyi szinten más a helyzet, hiszen itt mindenki ismer mindenkit. Találkoztunk egy, a Kentucky állam városainak szövetségét képviselő lobbistával, és bár nyilván vannak háttérben folyó tárgyalások is, állítja, hogy annyira ismer mindenki mindenkit, hogy nem nehéz nyomon követni, ki kivel tárgyalt. De a szankciórendszert ő sem ismerte.

Ami igazán érdekessé tette a beszélgetést, az Stacy hozzászólása volt, ő Barbados-ról jött. Egyszerűen nem fért a fejébe, mire jó a lobbizás, sőt, véleménye szerint éppen az alulról jövő kezdeményezések befolyása elől vágja el az utat. A nem professzionális állampolgári szerveződéseknek ugyanis általában nincs pénzük lobbistát fizetni (a lobbisták óradíja igencsak magas), viszont sokszor a helyi közösség számára rendkívül fontos ügyeket képviselnek. Ha a politika és a kormányzat csak a lobbistákat veszi komolyan, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a szegényebb csoportosulások hangja nem jut el hozzájuk.

Elmélete beigazolódni látszott a 86/64 nevű csapat vezetőjével folytatott beszélgetésünk során. A 86 azt jelenti angol szlengül, hogy valamitől megszabadulni, ez a csapat konkrétan a 64-es úttól szeretne megszabadulni, és a többszintes ezerkanyaros kereszteződés bővítése helyett hidat szeretne, amivel megvalósulna egy körgyűrű a város körül. Van 11 000 támogatójuk, de igaziból nem tudják, mit kezdjenek velük, nincs kidolgozott tervük. A vezetőjük néha elmegy felszólalni Kentucky állam parlamentjébe, ahol inkább sajnálattal néznek rá. Fontos ügyet képvisel, mégsem veszik komolyan.

Persze, az más kérdés, hogy vajon mi zajlik a színfalak mögött, Andrés (Mexikóból) szerint a 86/64 vezetőjének ingatlanérdekei fűződhetnek a hídhoz. Szerintem, ha ekkora játékos lenne, akkor kicsit profibban végezné a dolgát. Az mindenesetre elgondolkodtató hogy normál munkaidejében plakátokat nyomtat, és cége a városháza megrendeléseiből is részesedik. A városházát pedig a polgármester vezeti, aki sokadik ciklusát tölti be, a lakosság népszerűnek, a 86/64 vezetője inkább nem transzparensnek tartja. Viszont a gimnáziumban osztálytársak voltak.

Oknyomozó újságíróknak remek téma:)

2009. február 19., csütörtök

Szabadon

Hétfő ünnep volt, a Presidents Day, vagyis, az elnök napja. George Washington, aki az USA első elnöke volt, február 22-én született, Abraham Lincoln, aki a polgárháborús idők elnöke volt, február 12-én. A két szülinap összevonása február harmadik hétfőjében testesül meg, ez a Presidents Day.

Az ünnepséget Rolanddal (Kováts, a Freedom House Europe volt igazgatója, egy projekt kapcsán épp Washingtonban van) töltöttem, elmentünk megnézni a folyó túlpartján, Virginia államban a felvonulást. Nem gondoltam, hogy május elsejét idéző díszszemlébe fogunk csöppenni, de ennél azért valamivel hivatalosabbra számítottam.

Kisvárosi környezetet kell elképzelni, ahol a város apraja-nagyja csoportokba szerveződött, és felvonult. Voltak kisiskolás zenekarok egyenruhában, hatvanas bácsik hatalmas motorokon, vagy éppen bohócnak öltözve, és persze jópár George Washingtonnak öltözött figura fehér lovon. A kisváros igen gazdag muzeális korú autókban, majdnem minden csapatnak volt egy régi, de kiváló állapotban levő busza, autója, járműve.


Fotó innen

Kedd este pedig remek szabadidős programom vettünk részt, a Washington Wizards kosárcsapata játszott a Timberwolves ellen, egy hatalmas stadionban. Mint Rolandtól megtudtam, a csapat egyben Michael Jordan üzleti vállalkozása is volt. Tulajdont szerzett benne, eljött ide játszani két évre, felfuttatta a csapatot, aztán nem kis haszonnal továbbadta. Ez régebben lehetett, mert a játékosok nem az ő tehetségét juttatták eszünkbe, ennek ellenére nyert a csapat, képzelhetitek, milyen volt az ellenfél.

Félház sem volt a stadionban, de ettől még a show ugyanúgy ment. Fiúk nagy örömére végig voltak pompomlányok, lehetett ingyenpólót kapni, dobbantóról kosárra dobni és közönségtánccal kétszemélyes vacsorát nyerni. A mi helyünk sajnos nem volt túl közel a pályához, így ezeket a lehetőségeket nem igazán tudtuk kihasználni. Ettünk viszont sok kalóriát, ittunk sört szívószállal, szurkoltunk a csapatnak, és nagyszerűen szórakoztunk. Itt vannak a fényképek.

Ezzel a programmal búcsút is mondtunk a fővárosnak, ma Louisville-be repülünk. Kisvárosnak mondják, Kentucky államban van és a derbijéről híres. Eddig csak szövetségi szintű rendszerekkel ismerkedtünk, most meglátjuk, hogy az egyes államokban mit hogyan oldanak meg. Mint tudjuk, az államok szabályozása nagyon önálló, ezért mindenhol más módszereket alkalmaznak a számonkérhetőség és az átláthatóság biztosítására.

Nyitottság

Az amerikai társadalom hagyományosan nyitott, ez a szemlélet átszövi a köz- és a magánszférát is. Az emberek büszkék az életükre, szívesen osztják meg másokkal azt, hogy mit tesznek. Épp ezért lepődtem meg, amikor az Állami Számvevőszék előadója azt állította, hogy a javaslataik 80%-át megvalósítják, és ezáltal sokat javul a rendszer. Valahogy azt gondoltam, nagyobb az önkritika a kormányzati oldalon. Szegényebb országokban dolgozó kollegáimtól tudom, hogy mennyire problémás a nemzetközi segélyek, köztük a USAID elosztása, ezért nem tűnt túl hitelesnek az itteni ÁSZ állítása.

Másnap a Transnational Crime and Corruption Center nevű kutatóintézetben voltunk, ahol egészen más képet festettek a nyitottságról. A központ vezetője szerint a Bush adminisztráció alatt hatalmas politikai nyomás nehezedett a kormányzati szervekre, köztük az ÁSZ-ra is. Ez itt furcsa, nem megszokott jelenség. Mesélt egy volt FBI alkalmazottról, aki azért mondott fel, mert túl sok honvédelmi visszaélésről gyűjtött adatot, főleg a guantanamoi fogolytábor kapcsán, és nem engedték, hogy tovább folytassa a munkát, vagy felhasználja az információt. És azt is elmesélte, hogy ez nem volt megszokott a Bush éra előtt, és nagyon várják, hogy az Obama adminisztráció alatt ez a politikai befolyás jelentősen csökken.

Nem sokkal később egy civil szervezettől (Public Citizens, fogyasztóvédelemmel és energikérdésekkel foglalkozik) hallhattunk arról, ők hogyan használják a nyitottsággal járó előnyöket. Az információszabadságról szóló törvény, a kampányköltések közzétételéről szóló szabályozás, valamint a lobbitörvény a fő fegyverük. Lenát Costa Ricaból lenyűgözte az információszabadságról szóló törvény, szerette volna tudni minden apró részletét. Engem nem annyira, a magyar szabályozás sokkal gyorsabban kényszeríti válaszra az állami szerveket. A kampányköltések közzétételének gyakorlata viszont irigylésre méltó. Rákérdeztünk a lobbitörvényre is, kiderült, itt se sokkal sikeresebb a végrehajtása, mint otthon úgyhogy ha esetleg valakiben felmerülne ezt a kérdést rendezni, ne az amerikai példát használja!

Etikai tanácsadás

Ez Magyarországon még nem létezik, bár az Európa Tanács GRECO nevű csoportja sok éve kritizál minket érte. A lényege az lenne, hogy egyes, a közszolgálati léttel összefüggő etikai kérdésekben van kihez fordulni, ha dilemma merülne fel azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes magatartás. Már ha egyáltalán felmerülne valakiben dilemma...

Az amerikai rendszer nem a legtökéletesebb a nemzetközi gyakorlatban, de a lényeget jól összefoglalja. Létezik egy etikai kódex, amiben a végrehajtó hatalomban dolgozók magatartásformáit szabályozzák. Az etikai kódexekben tipikusan tárgyalt területek, hogy milyen összegű ajándékot fogadhat el a közszféra alkalmazottja, milyen mellékállású tevékenységeket végezhet, ezért mekkora jövedelmet kaphat, összeférhetetlenségi helyzetek, munkahely utáni korlátozások.

Mondok egy példát. Legyek minisztériumi alkalmazott, és az a feladatom, hogy egy hazánkba települő autógyárral kidolgozom a szerződés részleteit. Köztisztviselőként az kell, hogy lebegjen a szemem előtt, hogy minél kevesebb kedvezményt adjak a cégnek, és minél több kötelezettséget rójak rá. A cég vezetője látja, milyen jó munkaerő vagyok, és állást ajánl náluk. Mit tegyek? Elmenjek az interjúra? Megmondjam a főnökömnek? Ha elfogadom az állást, ami egy hónap múlva esedékes, vajon ugyanúgy csak az ország érdekeit fogom nézni a szerződés kidolgozásakor? Valószínűleg, nem. Ki mondja meg, mit tegyek?

Ha az ember tisztességesen végzi a munkáját, sok ilyen helyzet felmerülhet, és jó, ha egységes ezek megoldása. Szövetségi szinten itt erre azt a megoldást találták ki, hogy minden minisztériumban és közintézményben van egy etikai tanácsadó, akihez a munkatársak bizalommal fordulhatnak. Nem ellenőr, nem felügyelő, nem közellenség, hanem abban segít, hogy a közszféra dolgozói a lehető legjobban végezzék munkájukat. Mindemellett létrehoztak egy Kormányzati Etikai Hivatalt (Office of Government Ethics), aminek az a feladata, hogy egységes útmutatást adjon az etikai kódex értelmezéséről.

Nálunk vannak helyzeteket, amikre nincs szabály (ilyen a fenti, ún. "forgóajtó jelenség"), de például arra nézve van, hogy milyen egyéb állást tölthetek be. Ha olyan témában tartok előadást egy konferencián, amivel munkaidőmben is foglalkozom, nem fogadhatok el érte pénzt. De mi van, ha egy hosszas előadás-sorozatra kérnek fel egy egyetemen, vagy egy cégnél? Itt már sokféleképpen értelmezhető a jogszabály, és nem egységes az alkalmazás. Így aztán az egyik minisztériumban elnézhetik, hogy az unokatestvérem Bt-jén keresztül számlázzak az extra munkáért, a másikban viszont megtiltják, hogy ilyen üzletbe belemenjek (bízom benne, hogy van erre is példa).

Az etikai tanácsadó arra való hogy ezeket a kérdéseket megválaszolja. Ehhez azonban meg kell érteni, hogy nem baj, ha vannak etikai dilemmáim. Sőt, normális munkafolyamatok mellett ez teljesen természetes! Ha már kételkedem, az azt jelenti, hogy szeretném tisztességesen, és jól végezni a munkámat.

Nem tudom, mikorra lesz olyan vezetés Magyarországon, amelyiknek elhiszik a közszféra dolgozói, hogy fontosak számukra az etikai szabályok, és azokat maguk is betartják. A felső szint példamutatása nélkül a rendszer a saját karikatúrájává fog válni, és többet árt majd, mind használ.

2009. február 15., vasárnap

Kampányfinanszírozás

Pénteken a Federal Elections Commission nevű szervezetnél voltunk, ők felügyelik az elnökválasztások tisztaságát. A kampányok finanszírozása másképp zajlik, mint nálunk, cégek nem adhatnak pénzt, csak magánemberek, és minden hozzájárulásnak van egy felső határa. Mindemellett a kampányköltéseknek is van felső határa. Az kampányra összeszedett pénz nyilvános, az is beazonosítható, hogy ki mennyit adott. Sőt a jelöltnek kifejezetten kötelessége folyamatosan frissíteni az adatbázisát, minél közelebb vagyunk a választásokhoz, annál sűrűbben.

Magyar szemmel nézve az első automatikus kérdés az, hogy mi van, ha valaki nem vallja be, hogy hozzájárult egy jelölt kampányához? Például a kertjében barbacue-t tart, amire meghív egy-két politikust is. A hivatalos válasz erre az volt, hogy ilyenkor az ellenzék és a sajtó árgus szemekkel figyel, és ha nem találnak egy kampányeseményt szervezőt a donorok listáján, akkor abból azonnal hír lesz és visszaüthet.

Én annyira nem hiszek a hivatalos magyarázatokban, de nagyjából ugyanezt erősítette meg Eileen is, aki az egyik kísérőnk. Mindenesetre, tökéletes kampányfinaszírozási rendszer nincs, itt sem megy minden zökkenőmentesen. Barack Obama a múlt héten fogadtatott el a Congress-szel egy 787 milliárdos gazdasági mentőcsomagot, és a hétvégi Washington Postban már azt olvastam, hogy a republikánusok szerint ebből 25 md közvetve olyan cégeknek kedvez (tipikusan járműgyártásban érintettek), amelyek valamilyen módon az Obama-szavazó államokban fontosak. Itt cégek nem adhatnak pénzt kampányra,, meg pártoknak, magyarul tehát, Obama gazdsági mentőakciója keretében olyan cégeket részesít előnyben, amelyek az ő szavazóbázisának adnak munkát.

DC-NYC

A hétvégénk szabad, tegnap washingtoni múzeumokban voltunk, este színház, ma pedig páran úgy döntöttünk, New Yorkba utazunk. Jó hosszú út, de van a buszon wifi, onnan írom most ezt a bejegyzést.

A csapatunk hat főből áll, Maggy, a lengyel vámhivatal szóvivője, Alena, a cseh rendőrség egyik vezetője, Thammy, a dél-afrikai jogász, Srjdan, a bosnyák TI igazgatója, valamint Gyuri és én. Nem mindenkinek ez a normális nevee Maggy például valójában Malgorzata, Thammy pedig a kimondhatatlan Mpumelelo Ngwenya nevet viseli.


http://www.freefoto.com/

Régen voltam ekkora kontroll alatt. A program soán van ugyanis három kísérőnk, hivatalosan a nevük English Language Officer (ELO). Az a feladatuk, hogy biztosítsák hogy minden zökkenőmentes legyen, és mindenki mindenhol időben megjelenjen. Például, amikor Rafat Palesztínából nem jött egyik reggel az előadásra, szépen előkerítették. Ahhoz, hogy ők jól tudják végezni a munkájukat tudiuk kell, ki merre jár, nagyjából. Úgyhogy, ezt a new yorki kirándulást is szépen be kellett jelenteni.

Eileen, Veronica és Normand egyébként kedvesek, normálisak, nem telepszenek ránk. Hallotam azonban más csoportoktól olyan rémtörténetet, hogy az ELO egy hajcsár volt, és nem hagyta nyugton a csoportot, még az ilyen ünnepnapokon sem.

Nos ennyit innen a buszról, mindenki alszik, nemsokára a nyugis fővárosból megérkezünk pörgős Manhattanbe:)

Civil-izáció

Tegnap voltunk színházban, ez is a program része. Abraham Lincoln életéről szólt a darab, abban a Ford Színházban játszották, ahol lelőtték őt. A színházban a jegyszedők "Volunteer" azaz önkéntes kitűzőt viseltek. Tehát, ők olyan emberek, jellemzően idősebbek, akik szeretik a színházat, szívesen néznek darabokat, és szívesen segítik a Ford Színház munkáját.

Az, hogy én itt vagyok, szintén nagymértékben köszönhető az ország különböző államaiban élő polgárok önkéntes munkájának. A látogatásom célja, hogy megismerjem hogy számonkérhetőség és átláthatóság terén milyen gyakorlatokat alkalmaznak a világnak ezen a részén. A program főfelelőse a Külügyminisztérium, ahol a köztisztviselőknek nincs nagy rálátásuk arra, hogy pl. Kentucky-ban hogyan akadályozzák meg a szavazatvásárlásokat. Éppen ezért minden államban kapcsolatot tartanak egy civil szervezettel, amelyik összegyűjti az információt arról, hogy náluk kik a jó előadók, milyen érdekes gyakorlatok, intézmények működnek.


www.freefoto.com

A fenti szervezetek klasszikus alulról jövő kezdeményezések. Az állampolgárok úgy gondolják, hogy van kedvük megismerkedni más országokból jövő emberekkel, megvitatják, hogy kinél mi működik jól. Persze az még nem elég, hogy Uncle Joe (Józsi bácsi) szívesen megmutatja, hogy adnak ki visszaélésmentesen építési engedélyeket, valahogy erről a Külügyminisztérumnak is tudnia kell. Éppen ezért Uncle Joe, és a többiek, akik szintén úgy érzik, érdekes lehet, amit tesznek, létrehoznak egy civil szervezetet. Fizetnek tagdíjat, meggyőzik a környék cégeit, hogy támogassák az egyesületüket, pályáznak, és így összejön annyi pénz, hogy működtessenek egy kis irodát. Csütörtökön a seattle-i iroda egyik alkalmazottjával ebédeltem, tőle tudom mindezt.

Az iroda aztán összegyűjti azokat, akik szívesen áldozzák idejüket a külföldiekre. Egyrészt szakemberekről van szó, akik a cégüknél, hivalaukban vagy kutatóintézetüknél alkalmazott gyakorlatot osztják meg velünk, másrészt hétköznapi emberekről. Az utóbbiak vacsorára látnak minket vendégül otthonukban, lehetnek idősek fiatalok, gyerekesek, egyedülállók, néha elhívják a szomszédokat is, hogy még érdekesebb legyen.

Mindezért senki nem kap pénzt, azért teszik, mert hisznek abban, hogy a kommunikáció, a diplomácia minden felet gazdagítja, érdekesebbé, nyitottabbá teszi. We believe in diplomacy - mondta az Obama adminsiztráció új külügyminiszter-helyettese azon a bizonyos csütörtöki ebéden. És tényleg, úgy tűnik, nem csak a Fehér Házban, hanem sok más helyen is hisznek a diplomáciában.

2009. február 11., szerda

Kit is képvisel a politikus?

Itt a választási rendszer egészen más, mint nálunk, viszont elég bonyolult.

Az amerikai "parlament" (Congress) kétkamarás, a felsőbb szint a Szenátus, az alsó a Képviselők Háza. 100 szenátor és 435 képviselő jut 300 millió emberre azaz, minden ötvenhatezredik lakosra jut egy parlamenti tag. Nálunk minden huszonötezredikre, hiszen megengedhetjük magunkank. A feladatuk ugyanaz mint nálunk: törvényeket hozni.

Ötven igencsak független államból áll az ország, minden államból két szenátor érkezik a Szenátusba. Őket az adott államban választják meg, hat évre, bármennyiszer újra lehet indulni. Ezzel a lehetőséggel élnek is, az átlagéletkor a felsőházban 63 év. Az alsóházban még magasabb (75), itt igen divatos újraválasztatnia magát az embernek. Márpedig gyakran kell ezzel foglalkozniuk, hiszen őket csak két évre választják, és nem az államokban, hanem a választókörzetekben. A választókörzetek határait tízévente húzzák meg, a lényeg, hogy mindegyikben kb. ugyanannyi ember lakjon. Ami New Yorkban tíz háztömb, az Coloradoban egy fél államnyi terület.

Államok és választókörzetek, 2008

A jelölteket nem pártok állítják, mint nálunk, hanem ha politizálni van kedvem, kivárom a körzetemben vagy államomban esedékes következő választásokat, megálmodom, melyik párt színeiben szeretnék indulni, szerzek 10 000 aláírást, és már jelölt is vagyok. A párttal nem kell egyeztetnem, szimpátia és esélylatolgatás alapján döntök. Kampányolok a szabályok szerint, és tegyük fel, megválasztanak.

Ha megválasztanak, akkor bizony abba kell hagynom minden eddigi munkámat, mert a képviselőség teljes embert kíván. Nem lehetek egyszerre polgármester és parlamenti képviselő. Sőt, az is kizárt, hogy államtitkár legyek egy minisztériumban, miközben a parlamenti előterjesztéseket kellene olvasgatnom naphosszat. Hillary Clinton most épp ezt teszi pepitában: a külügyminiszterségért mond le mandátumáról a Szenátusban.

Ha lemondtam az eddigi tisztségeimről, Washington DC-be költözöm, és képviselőként vagy szenátorként kezdek dolgozni. Jönnek elém a törvényjavaslatok, és ha szavaznom kell valamiről, akkor elgondolkodom azon, hogy az adott jogszabály mit jelent az én körzetemben/államomban lakók számára. Az intézkedés vajon előnyükre vagy hátrányukra válna? Ha a kérdés nem érinti külösebben az engem megválasztókat, akkor azon gondolkodom el, hogy az újítás jót tesz-e az egész országnak, vagy sem. Persze, itt is léteznek lobbisták, tehát a döntésem befolyásolható. A nagy különbség Magyarországhoz képest az, hogy nem várom a körtelefont a pártom titkárságától arról, hogy a pártom hogyan szavaz. Így könnyen előfordulhat, hogy ugyarról a kérdésről egy párttársammal egymással ellentétesen szavazunk.

Most csak a központi törvényhozókról írtam röviden, de minden államban megvan ugyanez kicsiben, helyi szabályok szerint. Ezen kívül van az elnökválasztáss, ennek a rendszere szintén nem egyszerű, de ide már nem fér, majd máskor írok róla. A lényeg, hogy akármelyik szintről is legyen szó, olyan a választási rendszer, hogy az ember nem a pártját, hanem a sajtát választópolgárait képviseli legjobb tudása szerint. Mert ha nem, akkor bizony legközelebb nem nagyon fogják újraválasztani.

Amerika

Tegnap újabb kaland indult, ezúttal az Egyesült Államok szervezésében. Az International Visitors Leadership nevű programot arra találták ki, hogy a világ minden tájáról érkező szakembereknek bemutassák az adott szakterület amerikai gyakorlatait. Jót, rosszat egyaránt, és amit ebből tanul az ember, azt utána a saját hazájában kamatoztathatja.

A kirándulás tegnap kezdődött, amikor is komolyabb futás után Frankfurtban sikerült elérnünk a washingtoni gépet. A többes szám nem királyi, hanem Gyurival (Sántha) ketten jöttünk Magyarországról. Gyuri volt az Antikorrupciós Koordinációs Testület titkára, én meg az egyik civil tagja. A hagyományos felállás szerint ez két ellentétes oldalt jelent, de a gyakorlatban nagyon normális együttműködés alakult ki a tagok és a titkárság között. Aztán már nem nagyon volt titkárság, Gyuri azóta az Állami Számvevőszéknél kamatoztatja a tudását, a civilek pedig kiléptek az AKT-ból, de ez már más téma.

Szóval, megérkeztünk az USA fővárosába, és ma már részt is vettünk a tájékoztató napon. Egy 21 fős csoportot képzeljetek el, ami olyan színes, mint ez a Miró kép:



Joan Miró: Kert (innen)

Van itt cseh rendőr, costa ricai bíró, bosnyák kollegám a TI-tól, elefántcsortparti miniszterelnöki tanacsádó, jöttek Barbados-ról, Palesztinából, Mexikóból, de a legérdekesebb a listán mégis csak a kelet-timori gazdasági miniszter helyettes.

Délelőtt az Oktatásfejlesztési Akadémián (Academy for Educational Development) az intsruktorok elmondtak mindent, de tényleg MINDENT. Soha nem rágtak számba még tennivalókat ilyen részletesen. Most egy hetet itt leszünk a Washington DC-ben, aztán utazunk tovább mindenféle államokba. Mindenhol intézményeket, hivatalokat, cégeket látoghatunk meg, és az átláthatósággal és számonkérhetőséggel kapcsolatos tapasztalatokat fogják megosztani velünk.

A blog tehát mostantól március közepéig arról fog szólni, hogy mit hogyan oldanak meg itt az USA-ban, és mi történik velünk a tanulmányút alatt. Mielőtt elindultam, mindenki azt kérdezte, hogy találkozom-e majd az új elnökkel. Hogy ez senkinek ne okozzon fejtörést, leírom ide is a választ: nem szerepel a programban.

2009. február 5., csütörtök

Kaland nélkül nincs kirándulás

Aki be szeretne segíteni a TI munkájába, általában úgy képzeli, hogy majd kutat, gondolkodik, okosakat ír és mond. Mivel egy think-tank (is) vagyunk, természetesen nem irreálisak ezek az elvárások, de azt azért tudni kell, hogy még a legeslegzsenibb emberek és szervezetek esetében is sok háttérmunka van, ami nem annyira elvont, viszont annál hasznosabb.

Ezért minden tiszteletem azoké az embereké, akik a fenti filozófia szerint segítenek, azaz, ha idejük engedi, a munka típusától függetlenül, bármiben részt vesznek. Gergő (Böszörményi) például abszolúte ilyen, a pártfinanszírozásos tanulmánytól a maratoni futásig mindenre kapható, a héten a költöztetésben is besegített.


Már írtam, hogy lett egy irodánk, a Független Médiaközpont mellett, a Vas utcában, Ili (Móricz) segítségével. És most, hogy már van irodánk, átszállítottunk minden Transparency-vel kapcsolatos dolgot a lakásomból; ez főleg könyvek pakolását jelentette. Szerencsére elég kiterjedt és megértő a baráti társaságom, így kedden ötkor szépen fel is vonultak jópáran. Én késtem, mert kicsit elhúzódott a Hungarian Business Leaders Forum munkacsoportjának ülése, ahol az átláthatósági megállapodások magyarországi bevezetéséről gondolkodtunk.

Mintegy fél óra alatt lepakoltuk a könyveket Petya kisbuszába, és elindultunk a Kálvin tértől a Vas utcába. Csodálkoztam is, hogy milyen flottul megy minden, amikor egyszer csak lefulladt az autó, és aztán se kép, se hang, még az elakadásjelző sem működött. Mindez a Rákóczi úton, a buszsávban, este hat körül, nyilván nagy sikert arattunk. A káoszban egyszerre tolta mindenki a kocsit, szerencsére viszonylag hamar feltűnt, hogy a nagy lelkesedésben senki nem ült a volánhoz. Végül a motorháztetőt sikerült kinyitni, Matyi megpiszkált valamit, attól tartok meg is rázta az áram, és Gergő beindította a motort. Innen már, ment, mint a karikacsapás, felcipeltük a halom könyvet az elsőre, és végérvényesen szétválasztottam a magánéletemet és a munkahelyemet.

Ezúton is köszönet Andinak, Dettinek, Esztinek, Gergőnek, Istvánnak, Matyinak, Petyának és Zsoltnak, és egyúttal üzenem mindenkinek, hogy ezek a legmaradandóbb élmények, ezért érdemes néha kitekinteni a sok tudomány mögül:)

2009. február 3., kedd

Interjúk

Ma reggel interjút adtam a HírTV-nek, és gondoltam, ennek kapcsán leírom, milyen is a sajtóval dolgozni. Mielőtt elkezdtem volna ezt a munkát, csak elméleti szintű ismereteim voltak, és főleg egy dologra emlékeztem: mindig legyen fő üzenete a mondanivalónak.

A médiával rengeteg kapcsolatunk van, együttműködünk párt- és kampányfinanszírozás ügyében, részt veszünk a Független Médiaközpont oknyomozó újságíró képzéseiben, egyedi eseteket továbbítunk újságíróknak, és persze, nyilatkozunk. Ez főképp az én feladatom, mert fontos, hogy egy archoz lehessen kötni a szervezetet.

Nem volt könnyű beletanulni ebbe a szerepbe. Az még viszonylag könnyen ment, hogy egy-egy ügyről kitaláljam, hogy mi legyen a fő üzenet, amikor beszélek róla. Az már jóval nehezebben, hogy mindez közérthető legyen, ne használjak szakzsargont, pláne idegen szavakat. A munka fele itt angolul zajlik, sok anyag nincs meg magyarul, így automatikusan jönnének az angol kifejezések. Talán, lassan ebbe is belejöttem, bár biztos van még fejlesztendő.

A következő nehézség, hogy ne mondd mindig szó szerint ugyanazt, ám, ha a téma nem változik, akkor a tartalom nem módosulhat. Például, ha megjelenik a korrupció érzékelési index, akkor az eredményt nem módosíthatom interjúról interjúra, de az se jó, ha szóról szóra ugyanazt szajkózom. Szegény olvasók/nézők/hallgatók, halálra unják magukat.


Váratlan hétvégi interjú, túra közben

Aztán ott a kamera. Eleinte rettegtem tőle, borzasztóan izgultam. Először a Duna TV-hez kellett mennem, Miklós (Marscall - a berlini központ európai igazgatója) helyett, aki az aggodalmamat azzal csitította, hogy egyszer úgyis el kell kezdeni. Mostanra már magabiztosabb vagyok, nincs akkora lámpalázam, de azt sehogy nem tudom elfogadni, hogy benne vagyok a TV-ben. Amikor a szomszédok, ismerősök, mondják, hogy láttak, mindig kicsit szégyenkezem. Majd kikérdezem Adát, hogy hogyan kell ezt jól kezelni. Ő a cseh TI-t vezette hosszú ideig, és mindig boldogan szerepelt, sőt nem csak korrupcióról, hanem személyesebb dolgokról is szívesen beszélt.

2009. január 28., szerda

USA a korrupció ellen

A korrupció ugyebár, rejtett jelenség. mérni és feltárni igen nehéz, mindezt rengetegszer halljuk.

Két hete a Marshall Center szervezésében itt volt sok szakértő az Egyesült Államokból, és arról beszélgettek, hogy vajon az USA hogyan tud különböző országokban korrupcióellenes tevékenységeket segíteni. Például segíthet a diplomácia, nyomást gyakorolva az adott ország kormányára, ezt teszik Görögországban is. (Nálunk annyira súlyos a helyzet, hogy nem csak az amerikai, hanem másik nyolc nagykövet is részt vesz az ún. Transparency Working Groupban, aminek éppen ez a célja. Róluk majd máskor írok.)


Vagy segíthet az FBI, úgy, hogy mindenféle nyomozási módszerekre tanítja meg az adott ország rendőreit. Mivel a korrupciós bűncselekmények jelentős része nem marad országhatárokon belül (a pénzt sokszor adóparadicsomokba menekítik ki), fontos, hogy a különböző országok rendőrei jól tudjanak együttműködni. Az egyik amerikai szakértő szerint itt Európában azért borzasztó nehéz felderíteni a korrupciós eseteket, mert az adatvédelmi és a személyiségi jogok akadályozzák a nyomozást. Ő úgy látta, hogy az USÁ-ban egyszerűbb valakit megfigyelni, lehallgatni, követni, vagy filmre venni, mint Európában általában.

Aztán különböző programok, civil szervezetek támogatásával segíthet a USAID. Tőlünk délebbre és keletebbre még folytatnak ilyen jellegű tevékenységet, mióta viszont EU tagok lettünk, Magyarország már nem részesül USAID támogatásban. Viszont létezik az egyének képzési támogatása, például az ún. International Visitors Programon keresztül. Ilyenkor az embert elviszik Amerikába, és a szakmája szempontjából érdekes, újszerű vagy hatékony megoldásokat alkalmazó intézményekhez szerveznek neki látogatást, három-hat héten keresztül.


Magyarországról is többen részt vettek már ilyen programban, mindenki nagyon pozitívan nyilatkozik róla, rendkívül hasznosnak találták. Steve Knode, az USA követségének kereskedelmi tanácsosa hívta fel a programra a figyelmemet, és láss csodát, engem is beválogattak. Február 12-én indulok, nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz!

2009. január 17., szombat

Pártok, kampányok

Ilyenek lennének a választási plakátok, ha a pártok betartanák az aktuális törvényt:



Ez az év húzós lesz, ez már egészen biztos. Kezdődött a ferencvárosi választásokkal, ahol 25% volt az első fordulón a részvételi arány, és nem kevés korrupciógyanús ügy övezte. Jómagam is ott szavazok, megyek hát, hiszen kellene képviselő. Aztán jönnek az Európai Parlementi (EP) választások a nyáron, így minden párt kampányba kezd.

Az újdonság az, hogy nem csak sima választási kampányba, hanem a párt- és kampányfinanszírozás tisztaságáért folytatott kampányba. Most már nem csak úgy általában (kommunikációs) programja egy pártnak a korrupció visszaszorítása, hanem azt mondják, szeretnék, ha az EP választások kampánya tiszta lenne.

Én nagyon drukkolok, hogy ez sikerüljön! Gyorsan le is írom, minimum mi kellene ehhez: a pártok bevételeiket kapják magánszemélyektől és az államtól; egy kampány alatt legyen reális a költési limit (2006-ban a két nagy párt a törvényben előírt legalább tízszeresét költötte); minden bevétel és kifizetés követhető legyen a nyilvános kampányszámlán; az Állami Számvevőszék az utolsó számláig mindent ellenőrizhessen; és hiba esetén komoly büntetésben részesüljön a párt.

Mindezt nem én találtam ki, hanem főleg Majtényi László és Miklósi Zoltán, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetben, 2006-ban. Tanácsaikat megfogadva, 2007 novembere óta ott is van a Parlament egyik fiókjában egy törvényjavaslat, ami a garanciális elemek nagy részét tartalmazza.

És erre mi történik? A kormány bejelenti, hogy újabb ötpárti egyeztetés kezdődik az ügyről, a Fidesz szóvivője pedig azt javasolja, hogy a kereskedelmi médiumokban ne lehessen hirdetni, hiszen az sok adófizetői forintba kerül. Én elhiszem, hogy fontos egyeztetni, de azt hiszem, ha valóban meg akarnák oldani a helyzetet, akkor nem egyeztetéseket, és nyilatkozatokat látnánk, hanem szépen felkerülne az ügy a Parlament napirendi pontjai közé, és a képviselők megszavaznák az őket ugyan nagyban korlátozó, viszont a közélet megtisztításához elengedhetetlen törvényt.

De nem ez történik, így minden valószínűség szerint nem fogja aktualitását veszíteni a Freedom House Europe-pal közös első félévi projektünk, amelynek célja, hogy különböző módszerekkel meggyőzzük a politikát arról, hogy a párt- és kampányfinanszírozás átláthatatlansága mindannyiunk zsebére megy.

Állampolgári adományok

Az idén először jogosultak vagyunk a személyi jövedelemadó 1%-ának fogadására, ami egy speciális, és fontos módja az állampolgári adományok gyűjtésének.

Péter (Nizák) sokat tud a civil szektorról, és ő mondja, hogy nem könnyű betörni az egy százalékos piacra. Kutatások kimutatták, hogy évek óta megvan, hogy mely civil szervezetek gyűjtik a legtöbb pénzt, és ezek köre nagyjából állandó. Viszont az is kiderült, hogy az állampolgárok majdnem két harmada még mindig nem ajánlja fel senkinek azt a bizonyos 1%-ot, tehát bőven van még olyan társadalmi csoport, amelyik a mi célközönségünk lehet.

Hogy legyen bevétel, hirdetnünk kellene, de minderre minimális forrás áll rendelkezésünkre, úgyhogy megnyugtatok mindenkit, nem lesz tele az ország Transparency óriásplakátokkal. Az viszont nagy segítség lenne, ha valaki jószántából bevállalná, hogy elkészít egy kreatív plakátötletet. Ha ismertek olyan kreatív embert, grafikust, aki szívesen tervez nekünk ilyen reklámanyagot, akkor várjuk szeretettel!

Én ezt találtam ki:
1% kevesebb, mint a korrupció
Támogassa a Transparency International Magyarországot, megéri!
Adószám: 18192744-1-42

És képet is rajzoltam, nem túl színvonalas:


Láthatjátok, ráfér egy kis fejlesztés!
Ha megvan a kreatív anyag, akkor jöhet a terjesztés, és jöhet az 1%, túlélhet a TI!!!

2009. január 11., vasárnap

Informatika és a korrupció elleni küzdelem

Elsőre nem gondolná az ember, mennyi közös metszet van az informatika és a korrupció elleni küzdelem terén, aztán, ahogy egyre többet foglalkozik az üggyel, rájön, hogy minden mindennel összefügg. Voltam decemberben egy konferencián Prágában, ahol nagyon profi üzletemberek, ügyvédek és kutatók mesélték el, hogy az üzleti életben milyen korrupciós kockázatokkal kell szembenézni, és mit lehet tenni a kivédésük érdekében. Az egyik cseh előadó szerint az informatika igencsak kockázatos terület, ugyanis a cég első számú vezetője általában nem IT-képzett, így simán meg lehet vele vetetni olyan terméket (szoftvert és hardvert egyaránt), amire annyira talán nincs is szüksége a cégnek. Vagy esetleg van egy jobb rendszer, kevesebb pénzért, egy másik cégtől. Ilyenkor a cégvezető azt teheti, hogy egy független céggel is elvégeztet egy piackutatást, nem csak a saját beszerzőjére támaszkodik.

A TI Magyarország nem túl nagy, nincs szükségünk bonyolult konstrukciókra, de az irodafejlesztés azért kicsit kifogott rajtam. Nekem nincs túl szoros kapcsolatom a ramokkal, a routerekkel, meg a processzorokkal, szóval, eltartott egy ideig, míg megértettem, mit kellene vásárolni. Átverni ugyan nem akart senki, és külön piackutatásra sincs pénzünk, de azért nagyon jó, hogy a baráti társaságból Matyi és Rege voltak olyan türelmesek, hogy addig magyarázták a szükségleteket, amíg megértettem. Aztán István véglegesítette az igényeket, és még az árakat is összehasonlította, innentől már gyerekjáték. Mondom én, de nem fog senki meglepődni, ha Matyi vagy Rege TI iroda informatikát rak majd össze a jövő héten, szabadidejében.

Ennyit a céges informatikai beszerzésekről, mint látható, kockázatosak. Az állami beszerzések még annál is inkább. Pontosan a téma bonyolultsága miatt sokszor a beszerző maga sem érti mire is lenne szüksége, tehát nem elég pontosan adja meg a termékspecifikációt. Így aztán, olyat is rásózhatnak, ami olcsónak olcsó, de végül nem azt tudja, amit kellene, és nem olyan jó a minősége. Persze az se jó, ha túlságosan is konkrét a kiírás, hiszen az versenyjogi érdekeket sért, mint pl. amikor azt mondják, hogy mindenképpen Microsoft operációs rendszerre van szükség.

Ez is sok kárt okoz, de az igazán súlyos az, amikor az állami beszerző jól tudja, mit akar, de azt horribilis áron vásárolja meg. Mivel az IT termékek és szolgáltatások sokfélesége az átlagember számára átláthatatlan, nehéz ellenőrizni, és bizonyítani, ha visszaélés történt. Ráadásul jó drága piacról van szó, így jó sok kenőpénzt lehet informatikai beszerzések mögé rejteni.

A sok kockázat mellett az informatika nagy áldás is korrupció ellen. Éppen az informatikai rendszerek teszik lehetővé, hogy egyes folyamatokat könnyen és gyorsan ellenőrizzünk, automatikussá tegyünk, és ezáltal csökkentsük a korrupció veszélyét. Hallottam olyan történetet, hogy egy banknál úgy jöttek rá, hogy egy alkalmazott összejátszik egy ügyféllel, és hétről hétre nem túl nagy összeget, de ellopnak, hogy az utóbbi évek összes folyamatát ellenőrizték egy okos szoftver segítségével, és az kimutatta, hogy az adott ügyfél túl rendszeresen végez pontosan ugyanolyan tranzakciókat.

Az internetnek hála, rengeteg adat válik könnyen elérhetővé. A nyilvánosság minőségén sokat lehetne javítani, jó adatbázisokkal és keresőmotorokkal, de maga az eszköz rendelkezésünkre áll, már csak élni kellene vele. A civil szféra részéről itthon is vannak kezdeményezések adatbázisok összeállítására, pl. http://www.ertunkvannak.hu/, vagy a hírek követésére: http://www.k-monitor.hu/.

Az internet ezen kívül alkalmas az állampolgárok mozgósítására is, ez a célja a http://www.aktivpolgar.net/ című oldalnak.

Ahogy Zsuzsa szokta mondani: ez a jövő. Én sem úszom meg, muszáj lesz kiképződnöm, főleg a közösségi oldalakon (iwiw, facebook, futrinka) nem vagyok nagyon aktív, és igen irigylem Nina kolleganőmet Grúziában, aki a facebookon gyakorlatilag minden lépéséről beszámol: Nina went to have breakfast. Majd 15 perc múlva: Nina just had breakfast:)

2009. január 4., vasárnap

2009-re

B.Ú.ÉK!!!
Állítólag 2008 a Szaturnusz éve volt, ez meg most a Marsé lesz, ami küzdelmes, ámde sokkal tisztességesebb. Hát úgy legyen, ahogy mondják ezt az ezoterikusok:)
Én nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert minek frusztráljam magam, ha nem sikerül betartani, de mint TI vezető, ennél kicsit átgondoltabban kell kezdenem az évet.
Itt van mindjárt az üzleti terv, ebben szerepel, hogy miket teszünk majd az év folyamán. A programjaink címszavakban: átláthatósági megállapodások terjesztése, üzleti szektoron belüli korrupció megfékezésének módszereiről való eszmecserék, közbeszerzési rendszer tisztítása, közérdekű bejelentések ösztönzése, közérdekvédők védelmének elősegítése, mindennapi korrupciós gyakorlatokra való figyelem felhívása, ezek megfékezése, párt- és kampányfinanszírozás reformjának elősegítése, versenytörvény betartatásának ösztönzése, igazságszolgáltatás reformjának elősegítése, bírák képzése.
A sok rövid projektcím mögött átgondolt stratégia húzódik meg. A célunk az, hogy a korrupciós helyzetelemzésünk alapján legsürgetőbb kérdésekben (párt- és kampányfinanszírozás, közbeszerzések, közérdekű bejelentők, jogalkalmazás, jogérvényesítés erősítése) igyekezzünk változásokat elérni, illetve, hogy minél szélesebb körben terjesszük a korrupció elleni fellépés szükségességét. És újra hangsúlyoznám: az üzleti szféra nélkül nem megy, ezért programjainkban nagy hangsúlyt szeretnénk fektetni az üzleti szektorra.
A szakmai programok mellett elengedhetetlen most már a szervezet fejlesztése is. Zsuzsa (Szombati) és én már nem tudjuk ketten ellátni a feladatot, így holnaptól bővül a csapat, Márta (Jombach) és István (Orbán) veszik át a szervezet adminisztrációját, nagyon várom őket!
A tervek megvalósítása nagymértékben pénz függvénye, egy ilyen szervezet működtetéséhez forrásokra van szükség. Ebből nem állunk valami jól, de kitartóan igyekszünk, Zsuzsa fáradhatatlan vezetésével. Jó lenne, ha az évet úgy tudnánk zárni, hogy a következő év teljes költségvetését biztonságal lássuk - ez most még nem így van.
Írtam már arról, hogy mennyire nem könnyű a forrásszerzés, de talán nem lehetetlen, hiszen az üzleti szféra jól felfogott érdeke, hogy tisztességes verseny keretei közt működhessen, amiért mi sokat tudunk tenni. Így gondolta ezt Holtzer Péter is, aki mostanában csatlakozik a TI Kuratóriumához, és az akadémiai szemléletet üzleti megközelítéssel segít kiteljesíteni.
A pénz mellett pedig továbbra is nagy szükségünk van az önkéntesek egyre szélesebb táborára, gyertek, mert rengeteg érdekes feladat van!
Mindenkinek eredményes, és sikeres új esztendőt kívánok!

Kilépés az AKT-ból

December elején az Antikorrupciós Koordinációs Testület (AKT) négy civil szakértője, köztük jómagam is, kiléptünk a testületből. Azóta sokan gratuláltak ehhez a lépéshez, bár én azt a magam részéről nem tartom forradalminak, inkább sajnálom, hogy nem maradt más eszközünk a civil kontroll gyakorlására.
Hogyan is volt ez az egész?
Az AKT azért jött létre, hogy korrupcióellenes ügyekben tanácsot adjon a kormánynak. Elsősorban az volt a tizennyolc tagú grémium feladata, hogy létrehozzon egy korrupcióellenes stratégiát és cselekvési tervet, majd azok végrehajtását figyelje. A munka 2007 szeptemberében indult azzal, hogy decemberre stratégia kell, mert így írta elő a kormány. Irreális volt ez az elvárás, akkoriban nem volt egy épkézláb helyzetelemzésünk sem, de legalább nem ad hoc lépésekben, hanem komplett stratégiában kellett gondolkodni, ami korrupció ellen elengedhetetlen.
Eleinte minden jól ment, a testület titkársága intenzíven és hatékonyan dolgozott, lett helyzetemzés, stratégia, decemberre készen volt a mű, ráadásul úgy, hogy a hat civil tag véleményét is figyelembe vették. Meglepő, de egy szakmailag korrekt anyag került az asztalra. Vagyis sajnos inkább a fiókba, mert 2007 decembere óta nem sikerült a kormány elé terjeszteni sem a stratégiát, sem az annak megvalósításáról szóló cselekvési tervet (ez utóbbit 2008 februárjában fogadta el az AKT).
Mindemellett az AKT menedzsmentje is hagyott maga után némi kívánnivalót tavaly: az ügyrend szerint legalább kéthavonta kellene összehívni a bizottságot, ehhez képest 2008-ban összesen négy ülés volt, ebből egyet a külföldi nagykövetek ún. Transparency Munkacsoportja kezdeményezett, hiszen sokat panaszkodnak a külföldi befeketetők a korrupció elterjedtsége miatt elszenvedett versenyhátrányukra.
Stratégia és cselekvési terv a fiókban, az AKT működése rendszertelen, funkciója bizonytalan. Mit tehet ilyenkor az ember, ha civil? Ülhet ölbe tett kézzel. Megpróbálhatja rávenni a kormányt, hogy foglalkozzon az üggyel. Vagy szedheti a sátorfáját. Ez utóbbi módszerhez csak akkor folyamodik, ha már minden előző lehetőséget megpróbált, hiszen nem a kormány vagy a testület kritizálása a cél, hanem az, hogy fellépjenek a korrupció ellen. Május óta gondoldunk mi civil tagok arról, hogy kilépjünk, vagy sem. Én a nagyon fontolva haladó voltam, nem akartam asztalt borítani, attól tartva, hogy ha nincs belső civil kontroll, még kevesebb történik a testületben. Mivel azonban gyakorlatilag semmi nem történt, nem maradt mit kontrollálni. A korrupciós helyzetet látva nem igazán elfogaható a korrupció ellen fellépni kivánó civilek számára, hogy az AKT-nak nem akadt tennivalója. Ezért léptünk ki decemberben.
Mindeközben október óta az a hír járja, hogy nagyon intenzív munka folyik az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban: egy komoly, valódi, korrupcióellenes törvényjavaslat-csomag készül. Kár, hogy az átláthatóságért a legnagyobb titokban folyik a küzdelem, ugyanis kilépésünkig minderről hivatalos információt az Antikorrupciós Koordinációs Testület tagjai nem kaptak.
Én, az örök optimista, bízom abban, hogy valóban jó törvények készülnek, és abban is, hogy lesz idő társadalmi egyeztetésre, meg abban is, hogy a jó korrupcióellenes törvényeket elfogadja majd parlament, és abban is, hogy majd ezeket a jó törvényeket végrehajtják és betartatják. Vagy ez már naivitás lenne?