Világetika

Világetika

Austinban töltöttünk pár napot, ez Texas fővárosa. Sok napsütés, mexikói ételek, és jazz, jazz, jazz, mindenütt.

A látogatás fő témája az etika volt. Beszélgettünk üzleti hetilap főszerkesztőjével, aki egy kávét sem fogad el interjúalanyaitól, egyetemi professzorral, aki az oknyomozó újságírást már halottnak tekinti az USA-ban, és részt vettünk több szemináriumon, ahol nekünk kellett egy-egy etikai dilemmáról véleményt mondani.

A beszélgetések során szerzett tapasztalatok alapján mondhatnám azt, hogy minél szegényebb egy ország, annál alacsonyabbak az etikai elvárások. De valójában, az történik, hogy nekünk fogalmunk nincs arról, hogy szegény országokban milyen helyzetekben kényszerülnek az emberek felülírni az etikai szabályokat. Azt még könnyű eldönteni, hogy ha egy gyógyszergyár szponzorálja a kutatásomat, és a végén szeretné befolyásolni az eredményt, akkor erre nemet mondok, még akkor is, ha elvesztem a támogatóim sorából. Nekem még annak megítélése sem okoz nagy dilemmát, hogy mennyire etikus, ha egy gyár utcagyerekek alkalmazásával tudja megmenteni az adott település gazdaságát. Számomra a gyerekmunka nem elfogadható lehetőség, Rafat (Palesztina) azonban úgy látja, hogy ha ez a gyár egyben oktatja is környék gyermekeit, akkor a két rossz közül mégiscsak a gyerekmunka a kevésbé rossz. És azért gondolja ezt, mert sok ilyen helyzettel találkozik, nap, mint nap.

Andrés (Mexikó) és Wole (Nigéria) szemet hunynának a vesztegetések felett, ha életmentő segélyszállítmányok eljutásához lenne szükséges. Ugyanakkor azonnal elkezdenének dolgozni azon, hogy megtalálják, hol a hiba a rendszerben, és felszámolják a visszaélések gyökerét. Thammy (Dél-Afrika), az elvek embere: nem vesztegetünk soha, semmilyen körülmények között. Mert a vesztegetés tolerálása rövid távon lehet megoldás, de hosszú távon egyre költségesebb, és egyre átláthatatlanabb spirálba sodorja az országot. Persze, amikor megkérdezték tőle, mit tenne, ha tíz dollár kenőpénzért kaphatna ivóvizet a lányának, akkor csak azt tudta mondani, hogy nem tudja, mert az ő országában ilyen nem fordulhat elő.

Messzemenőkig egyetértek Thammy-val: a rövid távú gondolkodás az állam halála, és a nem etikus viselkedés tolerálása súlyosbítja a helyzetet. Ugyanakkor megértem Bassirout (Szenegál) amikor azt mondja, hogy ha csak súlyos, de nem halálos mellékhatású vegyszerrel lehet az azonnali halált okozó maláriaszúnyogokat irtani, akkor bizony azt fogják használni. Ha élet-halál kérdéséről van szó, nekünk embereknek, nehéz magasabb morális értékekhez ragaszkodnunk.

Szerencsére Magyarországon az etikai dilemmák nagy része nem élet-halál kérdéséhez kötődik, hanem rövid távú anyagi haszonhoz. Van, aki kevesebbel is beéri, például, a Schengen övezethez való csatlakozásunk előtt a nyugati határvonal vámosai nem betevő falatra, vagy életmentő agyműtétre, hanem jobb autóra „gyűjtöttek”. Az ilyen esetek megítélése nem lehet kétséges. A gazdaságnak nagyobb kárt okoznak azok a játékosok, akik egy-egy közbeszerzésen keresztül biztosítják saját maguk és pártjuk gyarapodását. De a gyenge etikai szintű vezetés által okozott legnagyobb kár mindig az ország morális színvonalának romlása, ami a már említett lefelé húzó spirálba vezet. Csak Thammy-t tudom ismételni: short-termism kills the state.