Omaha

Ez az a város, amiről senki nem hallott még, vagy aki igen, az is azt mondta, ott bizony semmi nincs. Én pedig az egész út elejétől fogva tudtam, hogy egyszer csak eljön a pillanat, amikor Omahaba repülök.

A program úgy épül fel, hogy egy adott ponton háromfelé oszlik a csapat, és mindenki az érdeklődésének megfelelő helyre megy. Minket nem nagyon kérdeztek, de azt hiszem, egyikünk sem Omahat választotta volna, miközben a többiek Salt Lake City-ben és Seattle-ben vannak. Mulatott is ötünkön mindenki, mi voltunk a csapat szerencsétlenei, akik mennek a nagyon hideg Nebraska államba, ahol ugyebár semmi nincs.

Azt kell mondjam, kellemes csalódás ez a hely. Nagynak nem nagy, 400 000 lakosa van, és tényleg nagggyyyyon hideg van. Viszont rengeteg nemzetközi vállalatnak itt van a székhelye, a kereskedelmi kamara szerint azért, mert híresen etikus üzleti környezetről van szó. Ide valósi, és itt is lakik Warren Buffet, aki a világ leggazdagabb embere. Normális, szolid ház, semmi hivalkodás. A szerénység egyébként az egész városra jellemző, mindenki, akinek sok pénze van, igyekszik valahogy befektetni a közösségbe, hogy minél kellemessebb hely legyen a város. Ennek megfelelően tele vannak művészeti központokkal, sportlétesítményekkel, éttermekkel, zenekarokkal. Az egész mentalitás meglehetősen furcsa számunkra.

Kaneko japán kerámiaművész, Omahában él

Itt van a Gallup Organization is, folyóra néző kiváló irodaházzal. Ők az örök optimisták, a pozitív pszichológia tanait alkalmazva az ember erősségeire koncentrálva adnak szervezetfejlesztési tanácsokat és persze, készítik az egész világra kiterjedő közvéleménykutatásokat. Finanszírozási alapelveik nagyon hasonlítanak a mienkhez: ha valakinek érdeke fűződik egy kutatáshoz, nem támogathatja, mert veszélyben az eredmények objektivitása.

Sok tartalmas megbeszélésünk volt üzletemberekkel, kutatókkal, egyetemi tanárokkal üzleti etikáról, illetve hogy annak hiánya milyen veszélyekkel járhat. Mindezt a bőrünkön is tapasztaljuk, a pénzügyi és gazdasági válság óta. Omahát a válság nem annyira érinti, a Gallup most vesz majd fel 200 embert, a kereskedelmi kamara sem retteg, hogy a tagjai csődbe mennének. Szerencséjüket nem isteni kegynek, hanem az üzleti közösség magas etikai sztenderdjeinek tudják be.

A programnak az is része, hogy egy adott este egy amerikai család vendégül lát minket, ezt hívják úgy: "home hospitality". A családot érdeklik a külföldiek (lesz miből meríteniük, Bassirou Szenegálból, Stacy Barbados-ról, Srdjan Boszniából, Rafat Palesztinából és én), ezért szívesen látnak minket holnap este vacsorára. Ma pedig nagyon hideg volt, nem volt kedvünk kimozdulni, viszont a szállás apartmanos, így nálam volt a home hospitality, borsóleves és a Berna-féle almás pulyka kíséretében.

Holnap szombat, ami szabadnap. A fő attrakció valószínűleg az lesz, hogy Bassirout elvisszük szánkózni, mert ma látott életében először havat:)

Világetika

Világetika

Austinban töltöttünk pár napot, ez Texas fővárosa. Sok napsütés, mexikói ételek, és jazz, jazz, jazz, mindenütt.

A látogatás fő témája az etika volt. Beszélgettünk üzleti hetilap főszerkesztőjével, aki egy kávét sem fogad el interjúalanyaitól, egyetemi professzorral, aki az oknyomozó újságírást már halottnak tekinti az USA-ban, és részt vettünk több szemináriumon, ahol nekünk kellett egy-egy etikai dilemmáról véleményt mondani.

A beszélgetések során szerzett tapasztalatok alapján mondhatnám azt, hogy minél szegényebb egy ország, annál alacsonyabbak az etikai elvárások. De valójában, az történik, hogy nekünk fogalmunk nincs arról, hogy szegény országokban milyen helyzetekben kényszerülnek az emberek felülírni az etikai szabályokat. Azt még könnyű eldönteni, hogy ha egy gyógyszergyár szponzorálja a kutatásomat, és a végén szeretné befolyásolni az eredményt, akkor erre nemet mondok, még akkor is, ha elvesztem a támogatóim sorából. Nekem még annak megítélése sem okoz nagy dilemmát, hogy mennyire etikus, ha egy gyár utcagyerekek alkalmazásával tudja megmenteni az adott település gazdaságát. Számomra a gyerekmunka nem elfogadható lehetőség, Rafat (Palesztina) azonban úgy látja, hogy ha ez a gyár egyben oktatja is környék gyermekeit, akkor a két rossz közül mégiscsak a gyerekmunka a kevésbé rossz. És azért gondolja ezt, mert sok ilyen helyzettel találkozik, nap, mint nap.

Andrés (Mexikó) és Wole (Nigéria) szemet hunynának a vesztegetések felett, ha életmentő segélyszállítmányok eljutásához lenne szükséges. Ugyanakkor azonnal elkezdenének dolgozni azon, hogy megtalálják, hol a hiba a rendszerben, és felszámolják a visszaélések gyökerét. Thammy (Dél-Afrika), az elvek embere: nem vesztegetünk soha, semmilyen körülmények között. Mert a vesztegetés tolerálása rövid távon lehet megoldás, de hosszú távon egyre költségesebb, és egyre átláthatatlanabb spirálba sodorja az országot. Persze, amikor megkérdezték tőle, mit tenne, ha tíz dollár kenőpénzért kaphatna ivóvizet a lányának, akkor csak azt tudta mondani, hogy nem tudja, mert az ő országában ilyen nem fordulhat elő.

Messzemenőkig egyetértek Thammy-val: a rövid távú gondolkodás az állam halála, és a nem etikus viselkedés tolerálása súlyosbítja a helyzetet. Ugyanakkor megértem Bassirout (Szenegál) amikor azt mondja, hogy ha csak súlyos, de nem halálos mellékhatású vegyszerrel lehet az azonnali halált okozó maláriaszúnyogokat irtani, akkor bizony azt fogják használni. Ha élet-halál kérdéséről van szó, nekünk embereknek, nehéz magasabb morális értékekhez ragaszkodnunk.

Szerencsére Magyarországon az etikai dilemmák nagy része nem élet-halál kérdéséhez kötődik, hanem rövid távú anyagi haszonhoz. Van, aki kevesebbel is beéri, például, a Schengen övezethez való csatlakozásunk előtt a nyugati határvonal vámosai nem betevő falatra, vagy életmentő agyműtétre, hanem jobb autóra „gyűjtöttek”. Az ilyen esetek megítélése nem lehet kétséges. A gazdaságnak nagyobb kárt okoznak azok a játékosok, akik egy-egy közbeszerzésen keresztül biztosítják saját maguk és pártjuk gyarapodását. De a gyenge etikai szintű vezetés által okozott legnagyobb kár mindig az ország morális színvonalának romlása, ami a már említett lefelé húzó spirálba vezet. Csak Thammy-t tudom ismételni: short-termism kills the state.

Volver

Otthon már hajnali öt van, tehát közeleg a főbíróválasztás újabb fordulója. Itt még csak este tíz, és az Oscar Gála vége, nagy örömömre régi kedvencem, Penélope Cruz is díjazott lett!!!

Szóval, van min izgulni, mert nagyon drukkolok a magyar parlamentnek, hogy képes legyen vezetőt választani az igazságszolgáltatásnak. Ha megint nem sikerül, akkor talán meg lehetne próbálni ezt a texas-i modellt, itt ugyanis két legfelsőbb bíróság van, egyik a civil, másik a büntetőügyekkel foglalkozik, hátha legalább egynek sikerülne vezetőt találni.

Pedro Almodóvar Volver c. filmjéből

Viccet félretéve, nemrég Thammy-val (Dél-Afrika) beszélgettem hosszasan arról, hogy mitől működnek, vagy nem működnek a demokratikus intézmények egyes országokban. Dél-Afrikában nem ritka, hogy parlamenti képviselők börtönbe kerülnek, mifelénk ez nem olyan gyakori. Kérdeztem, hogy náluk mitől hatékony a nyomozás és az igazságszolgáltatás, és erre csak a szokásos garanciákat mondta, hosszú időre a parlament által választott vezető, függetlenség a végrehajtó hatalomtól, stb. Amikor mondtam, hogy ez nálunk is mind megvan, de mégsem elég hatékony a rendszer az évi 350 (nagyrészt kisstílű) vesztegetéses ügyben született ítéletével, akkor Thammy egész egyszerűen ennyit mondott: akkor nálatok az igazságszolgáltatás nem független. Ha a tágan vett igazságszolgáltatás (rendőrség, ügyészség, bíróság) független lenne, akkor nyilván hatékonyan fellépne a visszaélések ellen. Pont. Ennél többet nem tudott hozzátenni.

A bíróságok szervezeti reformja több mint aktuális. Az eljárások elhúzódása, a nem egységes jogalkalmazás, az egyenetlen leterheltség mind a hibás struktúra következménye. A reformhoz elkötelezett vezető kell. A mostani jelölt nem először áll a parlament elé, decemberben szakmai kifogások nélkül szavazták le. Most visszatér, ami szerintem bátorságra utal. Volver egyébként spanyolul azt jelenti: visszatérni.

Nagyon bízom benne, hogy mire holnap felébredek, az a jó hír fog várni, hogy politikusaink képesek voltak az ország, és nem a saját érdekeiket nézve szavazni.

Eljárások és emberek

Louisville-ben a programunk igyekezett felölelni a helyi adminisztráció teljes spektrumát, voltunk állami és városi szintű intézményeknél, a helyi szervezők igyekezték a kormányzat számonkérhetőségének sokféle módszerét bemutatni.

Vannak intézmények, ahol mindez hatékonyabban, és vannak olyanok, ahol kevésbé hatékonyan működik. Louisville már említett polgármestere létrehozott egy ügyfélszolgálati irodát: lehet telefonon, személyesen, e-mailben bejelentést, panaszt tenni, vagy kérdezni. Sőt, még arra is fordítanak energiát, hogy a városi önkormányzat önszerveződésre buzdítsa a szomszédok közösségeit, nagyon szimpatikus hozzáállással. Irigylésre méltó szoftverrel dolgoznak, panasz nem marad megválaszolatlanul, a beérkezett ügyekről havonta statisztikák készülnek, ezek alapján látják, mik a fő problémák. Érdekes módon azonban, a korrupcióval kapcsolatos bejelentéseket nem számolják külön, számuk „igen alacsony”. Azt sem mérik, hogy ez az egész húszfős iroda vajon mennyi hasznot hoz a városnak. Nekem tetszik a munkájuk, de vajon gazdaságos-e? Van-e valódi, szakmai hatása a működésének, tényleg tisztul-e tőle a közélet, vagy hatására inkább a szavazatok száma nő a választások idején? Erre sajnos nem kaptunk választ.

A rendőrségi számonkérhetőségi módszerek sokkal hatékonyabbnak tűntek. Kamera van minden rendőrautóban, ami megnehezíti a kenőpénzek fizetését. Évente több rendőr kerül börtönbe hivatali visszaélés miatt, komolyan büntetik őket, mert úgy gondolják, magatartásuk az egész rendőri szervezetre rossz fényt vet. Amikor pedig egy rendőr fegyvert használ, az adott ügy összes anyaga egy független civil bizottság elé kerül, amely megállapítja, hogy helyesen járt-e el a rendőr.

Ennyit a számonkérhetőség adminisztratív biztosítékairól, amiket mindig ki lehet játszani, meggyőződésem, hogy a lényeg az emberek kvalitásaiban rejlik, nem a szabályokban. Muhammad Ali, nehézsúlyú bokszvilágbajnok Louisville szülöttje. Kitartása, embersége, türelme példaértékű. Hangosan lépett fel az afroamerikaiak diszkriminációja és a vietnámi háború ellen – ez utóbbi miatt börtönbe is került.

Fotó innen

Most, hogy megteheti már csak a segítésnek él, szegény gyerekeknek igyekszik minél több élelmet juttatni. Mindemellett szülővárosában létrehozta a Muhammad Ali Központot. Egy interaktív kiállítás, amiről mindenki hatalmas önbizalommal és mosolyogva jön ki, mert megérti, hogy az álmokat meg lehet valósítani. Életéről itt lehet többet olvasni.

Louisville-i látogatásunknak egyértelműen ez volt a fénypontja:) Most pedig indulunk a meleg Texasbaaaaa!!!!!

Lobbizás

A lobbizásra vonatkozó szabályok lényege, hogy igyekeznek átláthatóvá tenni a különböző érdekcsoportokat képviselő személyek és a kormányzat közti kommunikációt. Tipikus elemei, hogy a) regisztrálnia kell a lobbistának, b) bizonyos időközönként jelentést kell készítenie a tevékenységéről, c) a kormányzati oldal szereplői csak regisztrált lobbistákkal folytathatnak tárgyalásokat egy-egy törvényről, és d) nekik is ugyanolyan időközönként jelentést kell készíteniük a lobbistákkal folytatott tárgyalásokról.

A nemzetközi gyakorlat a fenti kritériumok legváltozatossabb variációit mutatja, így a kiskapuk is mindig mások. Az Európai Unióban például önkéntes a regisztráció, Magyarországon pedig a civil szervezetek nem tartoznak a lobbitörvény hatálya alá. A legnagyobb buktató általában mégis a szankciórendszer hiánya, azaz mi van akkor, ha valaki lobbizik, de nem regisztrál, és/vagy nem készít jelentést? Nálunk otthon semmi nem történik, és említettem, hogy szövetségi szinten ezt az USA-ban sem sikerült megoldani.

Helyi szinten más a helyzet, hiszen itt mindenki ismer mindenkit. Találkoztunk egy, a Kentucky állam városainak szövetségét képviselő lobbistával, és bár nyilván vannak háttérben folyó tárgyalások is, állítja, hogy annyira ismer mindenki mindenkit, hogy nem nehéz nyomon követni, ki kivel tárgyalt. De a szankciórendszert ő sem ismerte.

Ami igazán érdekessé tette a beszélgetést, az Stacy hozzászólása volt, ő Barbados-ról jött. Egyszerűen nem fért a fejébe, mire jó a lobbizás, sőt, véleménye szerint éppen az alulról jövő kezdeményezések befolyása elől vágja el az utat. A nem professzionális állampolgári szerveződéseknek ugyanis általában nincs pénzük lobbistát fizetni (a lobbisták óradíja igencsak magas), viszont sokszor a helyi közösség számára rendkívül fontos ügyeket képviselnek. Ha a politika és a kormányzat csak a lobbistákat veszi komolyan, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a szegényebb csoportosulások hangja nem jut el hozzájuk.

Elmélete beigazolódni látszott a 86/64 nevű csapat vezetőjével folytatott beszélgetésünk során. A 86 azt jelenti angol szlengül, hogy valamitől megszabadulni, ez a csapat konkrétan a 64-es úttól szeretne megszabadulni, és a többszintes ezerkanyaros kereszteződés bővítése helyett hidat szeretne, amivel megvalósulna egy körgyűrű a város körül. Van 11 000 támogatójuk, de igaziból nem tudják, mit kezdjenek velük, nincs kidolgozott tervük. A vezetőjük néha elmegy felszólalni Kentucky állam parlamentjébe, ahol inkább sajnálattal néznek rá. Fontos ügyet képvisel, mégsem veszik komolyan.

Persze, az más kérdés, hogy vajon mi zajlik a színfalak mögött, Andrés (Mexikóból) szerint a 86/64 vezetőjének ingatlanérdekei fűződhetnek a hídhoz. Szerintem, ha ekkora játékos lenne, akkor kicsit profibban végezné a dolgát. Az mindenesetre elgondolkodtató hogy normál munkaidejében plakátokat nyomtat, és cége a városháza megrendeléseiből is részesedik. A városházát pedig a polgármester vezeti, aki sokadik ciklusát tölti be, a lakosság népszerűnek, a 86/64 vezetője inkább nem transzparensnek tartja. Viszont a gimnáziumban osztálytársak voltak.

Oknyomozó újságíróknak remek téma:)

Szabadon

Hétfő ünnep volt, a Presidents Day, vagyis, az elnök napja. George Washington, aki az USA első elnöke volt, február 22-én született, Abraham Lincoln, aki a polgárháborús idők elnöke volt, február 12-én. A két szülinap összevonása február harmadik hétfőjében testesül meg, ez a Presidents Day.

Az ünnepséget Rolanddal (Kováts, a Freedom House Europe volt igazgatója, egy projekt kapcsán épp Washingtonban van) töltöttem, elmentünk megnézni a folyó túlpartján, Virginia államban a felvonulást. Nem gondoltam, hogy május elsejét idéző díszszemlébe fogunk csöppenni, de ennél azért valamivel hivatalosabbra számítottam.

Kisvárosi környezetet kell elképzelni, ahol a város apraja-nagyja csoportokba szerveződött, és felvonult. Voltak kisiskolás zenekarok egyenruhában, hatvanas bácsik hatalmas motorokon, vagy éppen bohócnak öltözve, és persze jópár George Washingtonnak öltözött figura fehér lovon. A kisváros igen gazdag muzeális korú autókban, majdnem minden csapatnak volt egy régi, de kiváló állapotban levő busza, autója, járműve.

Fotó innen

Kedd este pedig remek szabadidős programom vettünk részt, a Washington Wizards kosárcsapata játszott a Timberwolves ellen, egy hatalmas stadionban. Mint Rolandtól megtudtam, a csapat egyben Michael Jordan üzleti vállalkozása is volt. Tulajdont szerzett benne, eljött ide játszani két évre, felfuttatta a csapatot, aztán nem kis haszonnal továbbadta. Ez régebben lehetett, mert a játékosok nem az ő tehetségét juttatták eszünkbe, ennek ellenére nyert a csapat, képzelhetitek, milyen volt az ellenfél.

Félház sem volt a stadionban, de ettől még a show ugyanúgy ment. Fiúk nagy örömére végig voltak pompomlányok, lehetett ingyenpólót kapni, dobbantóról kosárra dobni és közönségtánccal kétszemélyes vacsorát nyerni. A mi helyünk sajnos nem volt túl közel a pályához, így ezeket a lehetőségeket nem igazán tudtuk kihasználni. Ettünk viszont sok kalóriát, ittunk sört szívószállal, szurkoltunk a csapatnak, és nagyszerűen szórakoztunk. Itt vannak a fényképek.

Ezzel a programmal búcsút is mondtunk a fővárosnak, ma Louisville-be repülünk. Kisvárosnak mondják, Kentucky államban van és a derbijéről híres. Eddig csak szövetségi szintű rendszerekkel ismerkedtünk, most meglátjuk, hogy az egyes államokban mit hogyan oldanak meg. Mint tudjuk, az államok szabályozása nagyon önálló, ezért mindenhol más módszereket alkalmaznak a számonkérhetőség és az átláthatóság biztosítására.

Nyitottság

Az amerikai társadalom hagyományosan nyitott, ez a szemlélet átszövi a köz- és a magánszférát is. Az emberek büszkék az életükre, szívesen osztják meg másokkal azt, hogy mit tesznek. Épp ezért lepődtem meg, amikor az Állami Számvevőszék előadója azt állította, hogy a javaslataik 80%-át megvalósítják, és ezáltal sokat javul a rendszer. Valahogy azt gondoltam, nagyobb az önkritika a kormányzati oldalon. Szegényebb országokban dolgozó kollegáimtól tudom, hogy mennyire problémás a nemzetközi segélyek, köztük a USAID elosztása, ezért nem tűnt túl hitelesnek az itteni ÁSZ állítása.

Másnap a Transnational Crime and Corruption Center nevű kutatóintézetben voltunk, ahol egészen más képet festettek a nyitottságról. A központ vezetője szerint a Bush adminisztráció alatt hatalmas politikai nyomás nehezedett a kormányzati szervekre, köztük az ÁSZ-ra is. Ez itt furcsa, nem megszokott jelenség. Mesélt egy volt FBI alkalmazottról, aki azért mondott fel, mert túl sok honvédelmi visszaélésről gyűjtött adatot, főleg a guantanamoi fogolytábor kapcsán, és nem engedték, hogy tovább folytassa a munkát, vagy felhasználja az információt. És azt is elmesélte, hogy ez nem volt megszokott a Bush éra előtt, és nagyon várják, hogy az Obama adminisztráció alatt ez a politikai befolyás jelentősen csökken.

Nem sokkal később egy civil szervezettől (Public Citizens, fogyasztóvédelemmel és energikérdésekkel foglalkozik) hallhattunk arról, ők hogyan használják a nyitottsággal járó előnyöket. Az információszabadságról szóló törvény, a kampányköltések közzétételéről szóló szabályozás, valamint a lobbitörvény a fő fegyverük. Lenát Costa Ricaból lenyűgözte az információszabadságról szóló törvény, szerette volna tudni minden apró részletét. Engem nem annyira, a magyar szabályozás sokkal gyorsabban kényszeríti válaszra az állami szerveket. A kampányköltések közzétételének gyakorlata viszont irigylésre méltó. Rákérdeztünk a lobbitörvényre is, kiderült, itt se sokkal sikeresebb a végrehajtása, mint otthon úgyhogy ha esetleg valakiben felmerülne ezt a kérdést rendezni, ne az amerikai példát használja!