Menjek vagy maradjak?

Az mindig egy nagy kérdés, hogy meddig lehet együttműködni. Mert az nálunk alapelv, hogy a TI elsősorban együttműködéssel tesz a korrupció ellen: politikával, üzlettel, civilekkel, állampolgárokkal, kormánnyal, akivel csak lehet, együttműködünk. És amikor már nagyon nem haladnak a dolgok, hiába minden erőfeszítés, türelem, sokadszori egyeztetés, felszólítás, akkor a TI abbahagyja az együttműködést. Kívül kerül a problémán, amivel csak az a baj, hogy attól, hogy a problémán kívül vagyunk, az még általában nem oldódik meg.

Ilyen volt, amikor kiléptünk az Antikorrupciós Koordinációs Testületből. Fél éve ment a huzavona, hogy lesz ülés, de mégsem lesz, átírja a minisztérium önhatalmúlag a stratégiát, majd velünk visszaíratják, újabb egy hónap. A jövő hónapban tárgyalja a kormány, aztán mégsem, stb. Az ember, aki ebben az esetben én vagyok, már régi érzi, hogy vele szórakoznak. Közben az is ott van a fejében, hogy a szervezetnek, amit vezet, ez a feladata, minden eszközt bevessen, hogy egy asztal mellett vigyük előrébb a dolgokat. Aztán eljön egy pont, amikor már nem csak nekem rossz a sok képmutatás, hanem a TI sem adhatja hozzá a nevét. Ekkor léptünk ki.



Most a kampányfinanszírozásról szóló egyeztetés kicsit hasonló mederben zajlik. Nekem személy szerint nehezebb sokadszor is elmondani, hogy minden párt pont ugyanazt szeretné, amit mi: olcsóbb és átláthatóbb kampányt. Ne a költési limit tízszeresét költsék illegálisan, hanem csak az ötszörösét legálisan. De mégis, akármennyire fárasztó, az világos, hogy ha senki nem tesz semmit, akkor minden így marad. Mint az antikorrupciós stratégia, benne azóta is a kormány fiókjában. Márpedig a Transparency Internationalnak éppen az a feladata, hogy minden tőle telhetőt megtegyen azért, hogy 2010-ben ne törvénysértésekkel jussanak be a képviselők törvényt hozni.

Hullámok,

amik a nyáron összecsaptak a fejem felett, kívülről nem voltak túl látványosak, de az irodában nagy küzdelmet jelentettek, legalábbis nekem. Viszont hasznos átalakuláson ment át a szervezet, most már csak arra van szükség, hogy betartsuk az új rendszert.

Kezdődött a kommunikációval, még májusban. Valentin (Tóth) már a TI megalakulásakor felajánlotta segítségét, de minden fontosabb volt, mint a legújabb kommunikációs technikák elsajátítása. Az interjúadásba belejöttünk, úgy gondoltuk, tudunk sajtóközleményt írni, és népszerű témánk miatt általában sokat voltunk a sajtóban. Fel sem merült bennem, hogy ezt lehetne máshogy is csinálni. Valentinban igen, és nem adta fel, sok egyeztetés után végtére is elkezdtünk együtt dolgozni.

Hetente egyszer jön hozzánk, végigbeszéljük, hogy milyen programok várhatók a következő hétre, ő pedig ontja a kommunikációs ötleteket, profibbá és közérthetőbbé teszi az anyagainkat. A cél az, hogy mindez belső rutinná váljon, és a munkatársak mindegyike tudja, hogy melyik ügyet, projektet, hogyan lehet a leghatékonyabban kommunikálni.

Mert ügyből és projektből egyre több van, mint ahogy munkatársból is. Már négyen vagyunk, igaz, ebból ketten félállásban. A négy ember kicsit kevés a projektek számához képest, de a gyakornokok segítségével nem lehetetlen jól szervezni a folyamatokat. Ehhez összehangolt, okos tervezés, és folyamatos nyomonkövetés szükséges. Én nem vagyok az a precíz típus, úgyhogy igazán jól jött Juli (Czifra) segítsége. Julival először kettesben beszéltük végig az összes projektet, aztán az egész csapattal együtt.

Juli és Valentin segítségével tehát kezdünk igazi szervezetté válni. Mindez rengeteg energia befektetésével járt, így a szakmai munka mellett a szervezetfejlesztés kötötte le minden időnket a nyáron. Néha úgy éreztem, lehetetlen mindezt megvalósítani, de mostanra kezd összeállni a kép. Alakulnak az eddiginél jóval hatékonyabb belső eljárásrendek, beszámolási struktúrák. És én is kezdek lassan megnyugodni, hogy nem lesz teljesen menedzselhetetlen a többek között a kampányfinanszírozás reformjáról szóló második félévünk.

Képviselők pénzügyei

Megszavazták a képviselők költségtérítésének reformját, amivel sikerült egy átláthatatlan rendszerből egy másik átláthatatlan rendszerbe lépnünk. Nem ez az egyetlen olyan jogszabályunk, amelyik nem is kis-, hanem jó nagy kapukat rejt, ráadásul a megújulás, a helyzet tisztázása jegyében született. Mindannyiunk kedvence a sokszor módosított közbeszerzési törvény, amit mindig azért változtatunk, hogy bezárjuk a kiskapukat. Párat sikerül is, de rögtön nyitunk újakat.

A közbeszerzés már első ránézésre bonyolult dolog, a képviselők költségtérítése csak akkor, ha a mélyére nézünk.

A felszín

Kap az ember fizetést, és a munkájával kapcsolatban felmerülő költségeket megtérítik. Mit tekintünk a munkavégzéssel kapcsolatos költségnek? Biztos vannak határesetek, de a költségnemek nagy része minden bizonnyal jól meghatározható, hiszen ez még a hasonló botrányáról elhíresült Egyesült Királyságban is sikerült. Biztos menne nekünk is, ha akarnánk. Ha megvan, hogy mi az, ami elszámolható, akkor arról a költésről hozzon számlát a képviselő. Csak úgy, ahogy a sok millióba kerülő, társadalmat tudatosító TV reklámokban ezt tőlünk, állampolgároktól kérik. Ezeket levetíthetnék a Parlamentben, ha ilyen típusú szabályozás lépne életbe (de nem ilyen az új szabály). Ha pedig hozzák a számlát, egy bizottság megnézi, jogos-e a kifizetés, és ha igen, utalják a pénzt. Angliában a probléma az volt, hogy nem nagyon nézték, mire utaltak. Most, hogy nyilvános lett az összes számla, az állampolgár keresgélhet közöttük, és látja, hogy fizetett az adójából kerti csaptól kezdve pornókazettáig mindenre.

A mély

A mi parlamenti képviselőink képviselőségükért kevés fizetést kapnak, egy ilyen felelős beosztású posztért jóval több pénz járna. Nehéz viszont a választópolgárokkal megértetni, hogy 386 embernek hirtelen emeljük duplájára-triplájára a fizetését, ezért a magyar politikusok azt a megoldást választották, hogy bújtatott módon emelnek, az extra pénzeket költségtérítésnek nevezik, de nem kell tételesen elszámolni velük. A reform lényege az lett volna, hogy ezeket a bújtatott kifizetéseket egyértelművé és átláthatóvá tegyük. Csakhogy, akkor nagyon kevés pénz marad a képviselők zsebében, tehát inkább átkeresztelték a dolgokat, térítés szót ki sem ejtjük a szánkon mostantól, helyette jön a javadalmazás, így nem kell elszámolni. A probléma továbbra is fennáll: hivatalosan keveset keresnek, mégis sokba kerülnek. Ugyanennyi pénzből akkor lehetne jól megfizetni a képviselőket, ha kevesebben lennének. Mondjuk fele ennyien, akkor mindenkinek kétszer ennyi jutna, plusz a jogos költségek (számlával elszámolva). Csakhogy akkor változnia kellene az egész választási rendszernek. Esetleg, az önkormányzati rendszernek is. Ezek régóta húzódó, meg nem valósított reformok, amelyek végrehajtása után egyértelmű lehet a képviselői költségtérítési rendszer átláthatóvá tétele.

Az már csak hab a tortán, hogy az új, szintén átláthatatlan rendszer még növeli is egyes képviselők juttatásait.

Egyáltalán nem megnyugtató tendencia, hogy 386 képviselőből 340 a fenti rendszer mellett tette le a voksát.

Adomány-adók

Azt rövidre fognám, hogy két hónapig miért nem írtam blogot, egyszerűen nem fért bele az időmbe, rengeteg programunk volt. Most nyáron aktívabb leszek.

Az aktuális téma az adótörvény módosítása, aminek következtében minden valószínűség szerint jelentősen csökken a magánadományok utáni adókedvezmények mértéke. Értem én, hogy kellenek a megszorítások, és a mi tapasztalatunk is azt mutatja, hogy nem az adókedvezmény miatt ad nekünk pénzt, aki ad, bár nyilván még szívesebben adna, ha kedvezmény is társulna hozzá. A Hírszerzőn megjelent cikk, valamint pár régióbeli kollegámmal folytatott beszélgetés gondolkodtatott el kicsit.

A cikkben idézett felmérések szerint a hazai civil szektor főképpen az államból él, illetve az adományozási kedvet nem az adókedvezmények határozzák meg, tehát arra a téves következtetésre lehet jutni, hogy akkor végtére is nem olyan lényeges ez az adókedvezmény.

Pedig igenis lényeges.

Egyszerűsítve: egy zöld szervezet nem azért dolgozik, hogy neki jó legyen, hanem azért, hogy az állami pénzeket úgy költsék el, hogy az adott beruházás után 50 évvel is legyen tiszta levegő a környéken. Ez a társadalom érdeke, államé, állampolgáré, kormányé, üzleté, együtt. Igaz, hosszú távú, de közös érdek. Tehát a civil társadalom egyik feladata, hogy fékeket és biztosítékokat állítson az esetlegesen túlnövekvő hatalom intézkedései ellen. Ha a civil szféra az államból él, akkor erre nem képes, sérül a függetlensége, és ez - megint hosszú távon -, nem érdeke egyikünknek sem.

Ahogy a felmérések is mutatják, a civil szektor költségvetésének csekély százalékát teszik ki az üzleti és magánadományok. Az államból nem egészséges megélni, a külföldi donorok pedig szépen lassan elhagyják a régiót. Mi magunk (régióbeli TI tagozatok) is arra kényszerülünk, hogy magánadományokból tartsuk fenn szervezeteinket. Tetszik, nem tetszik, ehhez részt kell vennünk a magánadományozás kultúrájának fejlesztésében, hiszen Ema Szlovákiából ugyanazt mondja, mint a cseh David, egyáltalán nincs magánadományozói hagyomány országaikban.

Azokban az országokban, ahol erős a civil szektor, sok a magánadományozó, az állampolgárok jóval aktívabbak, tudatosabbak, és nem az államtól várják minden gondjukra a megoldást. Egy ilyen civil társadalom biztos a magyar államnak is jól jönne, csak kérdés, hogyan érheti ezt el? Nekünk két évünkbe, és rengeteg munkánkba került, míg öt cégvezetőt sikerült meggyőznünk arról, hogy egy korrupcióellenes szervezet, ha jól teszi a dolgát, az ő üzleti érdekeiket is képviseli. Ahhoz, hogy fenntarthatóan működjünk, még legalább tíz-tizenöt elkötelezett cégvezetőre és sok-sok állampolgár hozzájárulására lenne szükségünk ebben az évben.

Tehát én azt gondolom, hogy éppen azért, mert a hazai civil szféra bevételeinek a fele az államtól származik, minden eszköz, ami arra sarkallja az üzleti szektort és az állampolgárokat, hogy aktívan építsék a társadalmat, akár saját kezdeményezéseik fejlesztése, akár már létező szervezetek támogatása révén, kulcsfontosságú. Az adományok utáni adókedvezmények ezen eszközök egyike, csökkentése (a válságkezelésen túl) azt az üzenetet hordozza, hogy jó ez a félig állami finanszírozási rendszer.

És még egy megjegyzés: az adományok körüli visszaéléseken az adókedvezmények csökkentése nem fog segíteni, viszont az átláthatóság és a számonkérhetőség erősítése sokat lendítene a dolgon. Kérdés, hogy vajon hány politikusnak és civil szervezetnek nem igazán érdeke átláthatóvá tenni a hazai civil szféra pénzügyeit?

Csak kapkodom a fejem,

hogy milyen tempóban alakulnak a dolgok, és azon aggódom, hogy mennyire sikerül jól kommunikálni az álláspontunkat. Mert egyszerre rengeteg üzenetet kell átadni, és félő, hogy ha ez nem sikerül, akkor valami politikai bandának néznek minket.

Pedig neeeeem, neeem, neeeem, én biztos, hogy oda nem szeretnék keveredni!!!

Először jelölnek egy gazdasági minisztert, aki kartellezett. Ez szerintünk nem túl jó üzenet, szóvá tesszük, és láss csodát, a miniszter-jelölt visszalép. Most pedig mindannyiunk legnagyobb meglepetésére azt a Varga Istvánt jelölik gazdasági miniszternek, akivel tegnap este a brit követség új kereskedelmi attaséját bemutató fogadáson lánya közelgő névnapjáról beszélgettem. Titkot tartani, úgy tűnik, tud:)

István Tanácsadó Testületünk tagja, stratégiai döntéseket segít meghozni - ingyen. Ha miniszter lesz belőle, értelemszerűen meg kell válnunk tőle. Jelölésével jön a sokpontos összeesküvés-elméleti kérdés: vajon nem azért szólalt-e fel a TI az előző jelölt ellen, mert a saját emberét akarta benyomni a kormányba?

Megtisztelő feltételezés, hogy ekkora hatalmunk lenne, de nincs. Az előző jelölt nem a TI, hanem az általa vezetett céghez kapcsolódó kartellügyletek miatt mondott le. Azt pedig azért csak nem gondolja senki, hogy öt éve azért kartellezett, hogy most István lehessen a miniszter. Persze, az igazán okosak, erre is biztos találnak magyarázatot:)

A lényeg, szerintünk, ez:

ne legyen kormánytag olyan személy, aki vagy aki által vezetett cég ellen jogerős elmarasztalás született közpénzek felhasználásával kapcsolatban.

Kartell

Ha már így előtérbe kerültek, írok egy kicsit a kartellekről, mert nem mindenkinek teljesen egyértelmű, miért is korrupciós problémáról van szó.

A kartellek olyan megállapodások, amelyeket cégek kötnek egymással, általában arról szólnak, hogy ki mit mennyiért kinek fog eladni. Kicsiben a következőképpen nézhet ki. A Nagycsarnokban megegyeznek az árusok, hogy az alma kilóját minimum 200 Ft-ért adják. Ezzel végül is mindenki jól jár, hiszen többet keres vele. Persze, ha valaki 180-ért adná az almát, lehet, hogy tőle többet vennének, és akkor a többiek nem keresnének annyit. De úgy gondolják, inkább jusson mindenkinek egyenlően a vevők pénzéből, így senki nem megy csődbe, és senki nem szedi meg magát túlságosan. Ez csak nekünk fogyasztóknak rossz, mert esélyünk nincs 180 Ft-ért almát venni, pedig ha az árusok versenyeznének, akkor nyilván jobban ügyelnének a minőségre és az árra is.

Ha mindez állami megrendelések során az adófizetők zsebére megy, akkor nincs mese, korrupcióról beszélünk. Ha tehát kiírnak egy közbeszerzési tendert egy építési beruházásra, és a cégek ahelyett, hogy versenyeznének, megállapodnak egymás között, hogy ki mennyiért ad ajánlatot, és majd a nyertes majd kinek milyen részfeladatot oszt ki, akkor ott nem az állam, hanem a cég érdekei kerülnek előtérbe. Az adófizetői forintokat pedig pazaroljuk, hiszen olcsóbban is hozzájuthatnánk ugyanahhoz az úthoz vagy épülethez.

A kartellek ellen a Gazdasági Versenyhivatalnak kell fellépnie. Nem könnyű a dolguk, mert igen kifinomultak ma már az ilyen jellegű üzleti tárgyalások. A kisebb ügyletek nehezen is kerülnek a látókörükbe, és a nagyok közül sem lehet mindet bizonyítani. Mégis, évente 8-10 nagy kartellügyletet lelepleznek, és komoly, visszatartó erejű bírságokkal sújtják a cégeket. De úgy tűnik, hogy a sokszázmillió forintos bírság sem elég nagy kockázat, ezért lenne jó, ha a károsult állami intézmény (akik a tendert kiírták) később élne a kártérítési jogával, és pert indítana a kartlellező cégek ellen.

Tavaly szeptember óta pedig már a cégvezetők sem érzehetik magukat biztonságban. Ha a cég kartellezett, annak vezetőjét büntetőjogi felelősség terheli, azaz büntetőeljárás indulhat ellene.

Summa summarum: a kartellezés nem egy misztikus valami. Cégek összejátszásáról van szó, aminek eredményeként sérül a piaci verseny és drágábbak az állami beszerzések. A http://gvh.transparency.hu/ aloldalunkon lehet versenytörvényt be nem tartó cégeket nézegetni:)

Válságmenedzsment

A Transparency-nél töltött életem legnehezebb két napján vagyok túl. Nem tudom megítélni, kívülről mi látszott, mindenesetre azt le tudom írni, belül mennyi dilemma kísér egy ilyen szintű megmozdulást.

A tények egyszerűek: adott egy miniszter-jelölt, aki olyan céget vezetett, amelyik kartellezett. Ezt a Versenytanács és a bíróság is megállapította, feketén-fehéren. A TI szerint pedig közfeladatot olyan ember lásson el, aki feddhetetlen.

Mindemellett adott a magyar valóság, ami nagyban árnyalja az ügyet. Először is, mit jelent itthon az, hogy feddhetetlen? Hogy nincs nem bejelentett takarítónője, mint Svédországban? Vagy hogy minden adóját mindig pontosan befizette, mint Amerikában? Magyarországon nem ilyen magasak a társadalom etikai elvárásai, ami nem jó, de hasznos ezzel szembenézni. Így nálunk alacsonyabb a léc: ne legyen a személy, vagy az irányítása alatt álló cég mögött jogerős elmarasztaló ítélet.

Vajon hány politikus ül a parlamentben és önkormányzati képviselőtestületekben, akiket nem marasztalt el a bíróság, de nem azért mert olyan etikusak lennének, hanem azért, mert nem jók a jogszabályaink és nem elég hatékonyak a bűnüldöző szerveink? Ha a pártfinanszírozási szabályok betarthatatlanságát nézem, akkor rengeteg. A Versenyhivatal viszont hatékony, így, aki kartellezik, nagyobb eséllyel bukik le, mint aki elintézi, hogy a pártközeli cég nyerje a közbeszerzést. Demokratikus intézményrendszerünk működési hiányosságainak következményeként tehát könnyen lehet, hogy olyan személy ellen lépünk fel, aki remekül végezné a munkáját, mások ellen pedig nem tudunk fellépni.

Másik dilemma, hogy beleszóljon-e a TI a napi politikai ügyekbe? Hiszen nem ez a feladatunk. A német TI aztán soha nem szólal fel egyedi esetekben, de amikor Schröder a kormányfői székből rögtön ahhoz a Gazpromhoz szerződött, amellyel előzőleg állami megrendelésekről tárgyalt, ők sem tudtak csöndben maradni. Most mi is valahogy így éreztünk: a köz érdekében nem mehetünk el szó nélkül a fenti konfliktus mellett.

A fenti dilemmák számbavétele után úgy döntöttünk: megszólalunk. Levelet írtunk a minsizterelnöknek, és másnap a minsizter-jelölt visszalépett. Komoly kétségeim vannak afelől, hogy ha a minsizterelnök vagy a miniszter-jelölt valamelyik párt elkötelezettje, akkor is megtörtént volna-e a visszalépés. Attól tartok, nem.

Éppen ezért rendkívül előremutató magatartásnak tartom mindkettőjük részéről, hogy az ország érdekében igyekeznek magasra tenni a vezető tisztségviselőkre vonatkozó elvárások mércéjét.