2008. október 20., hétfő

A nemzetközi találkozó

A Transparency Internationalről (TI) mindenki tudja, már csak a neve miatt is, hogy nemzetközi szervezet. Sok országban működik tagszervezete, amit angolul a TI rendszerében Chapternek nevezünk. A nemzetközi hálózatot koordináló Titkárság (Secretariat, azaz TI-S) Berlinben van, és az a feladata, hogy a nemzeti tagozatokat segítse a nemzetközi tapasztalatok megosztásával.

Ilyen tapasztalatcserére biztosít lehetőséget a nemzeti tagozatok éves találkozója, ami vasárnap kezdődik Athénban. Jobban mondva vasárnap a regionális találkozók kezdődnek, majd kedden és szerdán lesznek azok a megbeszélések, amelyeken a világ összes tagszervezete (kb. kilencvenen vagyunk) részt vesz. Ekkor zajlik a TI igazgatótanácsa tagjainak választása is.

Mi az Európa és Közép-Ázsia régióba tartozunk, ami nagy öröm, mert ebben a régióban van a legtöbb ország, és sokféle szimpatikus emberrel találkozunk ilyenkor Spanyolországtól Mongóliáig. A regionális találkozók során egyrészt olyan témákat vitatunk meg, amelyek valamiért a TI-nak az adott évben fontosak, másrészt a régióbeli országok számára érdekes kezdeményezéseket.

Mivel az egyes TI tagozatok a berlini központtól anyagilag függetlenek (azaz, nekünk kell megtalálnunk a működéshez szükséges forrásokat), a forrásszerzés, vagy fundraising minden alkalommal slágertéma. Ez az év sem kivétel, ma egy konferenciabeszélgetés keretében abban maradtunk Szergejjel (litván), Stannel (lengyel) és Paullal (TI-S), hogy a közép-európai tagozatok ezzel kapcsolatos tapasztalatait külön szekció keretében osztjuk meg egymással. Hátha adnak ötleteket a többiek, hiszen vannak nagyon stabil szervezetek a régióban, mint például a csehek és a lettek.

Az idén emellett megvitatjuk a régióban a whistleblowing és a pártfinanszírozás problematikáját, valamint az üzleti korrupció és az üzleti szektorral való együttműködés lehetőségeit is. Az üzleti szektor ügye egyébként nagyon napirenden van, hiszen erről szól a TI 2009-es tematikus jelentése, ami májusban fog megjelenni. Egyébként én is fontos kérdésnek gondolom, hiszen a korrupcióhoz két fél kell, amiből az egyik lehet az állam, de magánszemélyek és vállalkozások nélkül nem menne.

A nemzetközi találkozók legjobb része a közös reggelik, ebédek, vacsorák és szórakozások. Az idén felmérés is volt arról, hogy milyen zenét szeretünk, a klasszikus és a jazz mellett a reggae nyert. Na nem mintha bárki reggae-rajongó lenne, de a tavalyi találkozón az egyetlen nem techno zenét játszó hely a reggae klub volt, így ott töltöttük az estéinket. Szóval, kicsit olyan ez, mintha egy szétszóródott baráti társaság találkozna, és mindent meg kellene vitatni, ami a házunk táján az utóbbi egy évben történt:)

Nincsenek megjegyzések: